Létrehozva: 2015.12.04.

FBI-ügynöknek, Pintér Sándor barátjának adta ki magát Oszter Sándor

Azt bevallotta, hogy ivott, azt viszont tagadja, hogy részegen vezetett volna.

Fordulatos dolgok hangoztak el a csütörtöki bírósági tárgyaláson, ahol Oszter Sándor ittas vezetés miatti pere zajlott.

A színész tavaly februárban a MOM bevásárlóközpont parkolójában egy márványoszlop ütközött. Saját bevallása szerint a vezetés közben  lehullott dolgokért hajolt le, amikor az oszlopnak ütközött.

A karambol után még elment vásárolni, ahol állítása szerint egy rajongója a kezébe nyomott egy üveg whiskyt, ő meg jól meghúzta az üveget. Ezért mérhettek nála olyan magas alkoholszintet a rendőrök.

A bíróságon az egyik tanúként kihallgatott rendőr a Bors szerint azt mondta, hogy a Kossuth-díjas színművész, miután bevitték a Gyorskocsi utcába, hol együttműködő volt, hol ellenséges.

"Ott mindenkinek bemutatkozott, mindenkivel kezet fogott, a vérvétel előtt és után is. Majd lenyomott ötven fekvőtámaszt, sőt szkanderezni is kihívott, hogy milyen jó formában van. Volt, hogy azt mondta, egy rokona vezetett. Aztán azt, hogy ő, de csak utána ivott.

 

Aztán azt mondta, ő egy FBI-tiszt. Majd azt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a barátja, jól gondoljuk meg, mit csinálunk – mondta a rendőr a bíróság előtt.

Oszter és ügyvédje kitartanak amellett, hogy a színész csak a baleset után ivott. Ezzel kapcsolatban benyújtottak egy szakértői véleményt is, ami szerint a mért véralkoholszint alapján nem kizárt, hogy a sztár csak a karambol után ivott.

A csütörtöki perben nem született ítélet, az új szakértői vélemény alapján még az is lehet, hogy mindannyiunk Rózsa Sándora megússza a büntetést.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin