Létrehozva: 2017.03.25.

Ezért nem jelent meg a pénteki díjátadón Törőcsik Mari

Rengetegen várták péntek este Törõcsik Marit az elsõ Psota Irén-díjátadó gálán, de a Nemzet Színésze nem jelent meg az eseményen. Megtudtuk, miért maradt távol.

Péntek este először adták át az Almási Éva által alapított Psota Irén- díjat, amit Hegyi Barbara vehetett át a Madách Színház színpadán. Az eseményre Törőcsik Marit is várták, de a hónapok óta velemi otthonában lábadozó színészlegenda nem jelent meg.

Pénteken nem vette fel telefonját, így szombat délután is szerencsét próbáltunk. Így most hosszú idő óta először jó hírt közölhetünk róla. A telefont ugyan most sem ő vette fel, de hozzátartozója elárulta, hogy a korábbiakhoz képest sokkal jobban van a Nemzet Színésze.

"Most nem tudom a telefonhoz hívni, mert lepihent. Tegnap jobbnak láttam, ha nem megy el az átadóra, bár már jobban van, és ülhetne autóba is.

Úgy gondoljuk, egy ideig még jobb itt a nyugalomban számára.

De hallottuk, hogy csodálatos gála volt. Almási Éva csodálatosan megszervezett mindent" - mondta a hölgy, aki feltehetően Törőcsik Mari lánya, Teréz volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

magyarnemzet.hu

Szoboszlai első hegedűs, Klopp azonban zongoracipelőként számít rá Liverpoolban – légiós podcast

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Kétszer visszajött a "halál torkából", most ünnepel Schobert Norbi

FÜLES

Müller Péter Sziámi magánéletéről vallott

FÜLES

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

FÜLES

Kizárt a találkozás Harry és Vilmos herceg között - személyes ok áll a háttérben