Létrehozva: 2016.05.28.

Ezért küzd legjobban Kulka János

A színész, aki április közepén sztrókkal, azaz agyi infarktussal került kórházba, múlt szerda óta otthonában lábadozik, szakemberek segítségével próbálja visszanyerni régi önmagát.

Ez pedig, úgy tűnik, a lehető legjobb döntés volt a színész és a családja részéről, Kulka ugyanis egyre jobban van: a beszédén már alig észrevehető, hogy mit élt át, a mozgásában azonban még vannak nehézségek, ha ilyen ütemben folyik a gyó­gyulása, akár előbb is láthatjuk majd újra színpadon, mint azt eddig feltételeztük.

"Nagyon jól van, persze csak ahhoz képest, ami történt. Kellett neki a saját otthon nyugalma, itt sokkal jobban tud figyelni magára. Tudja, hogy hosszú még az út, de szerencsére a legnagyobb félelme, hogy nem fog tudni többé rendesen beszélni, nem vált valóra. Sőt! Egyre jobban artikulál, már inkább csak olyan az egész, mintha fáradt lenne, nem beteg" – árulta el boldogan a színész egyik közeli ismerőse a Blikknek.

Szerinte olyan akaraterő van Kulkában, hogy körülötte szinte mindenki biztos abban, tökéletesen rendbe jön.

A mozgása még nehézkes, de nem is lehet mindent egyszerre. János tudja, hogy nem kapkodhat, de mindent, ami csak az erejéből telik, megtesz azért, hogy a gyógyulás ne tartson tovább annál, mint ami feltétlenül szükséges. Nem hagyja el magát, sőt küzd

– tette hozzá az ismerős, aki boldog, hogy a színész állapota ilyen gyorsan javul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin