Létrehozva: 2016.01.23.

Ezért került újra kórházba Andy Vajna

Kórházba kellett szállítani a neves producert, úgy tudni, hogy kiújultak a láb­problémái, ezért szorul ismét kezelésre.

Ugyanabban a kórteremben fekszik a budai szívklinikán Andy Vajna, mint ahonnan néhány napja hazament. Akkor még nagyon bizakodó volt, első útja egy budai sajtboltba vezetett, úgy tűnt, hogy lábproblémája végérvényesen megoldódott. A budai szív- és érgyógyászati klinikán nagyon jó kezekbe került, de már korábban, egy éve is ápolták egy budai klinikán.

A Blikk információi szerint a filmügyi kormánybiztosnak újból szétnyílt a sebe a lábán.

Ha jól tudom, Vajna úr lábán valami miatt nagyon lassan gyógyul a seb

– tudatta a lappal egy kórházi dolgozó, aki azt is elárulta, hogy Andy most egy kicsit rosszabb bőrben van, már kevesebbet járkál, és kevesebbet mosolyog.

Nagyon sajnáljuk, mert ez egy igen fájdalmas dolog, arról nem beszélve, hogy az egész kórházi hercehurca lelkileg is nagyon megviselheti

- mondta a neve elhallgatását kérő kórházi alkalmazott.

A sztárproducer lábát nemrégiben többször is megműtötték az Egyesült Államokban, és a beavatkozások komplikációjaként jelentkeztek a panaszai, amik egyelőre nem javulnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin