Létrehozva: 2020.11.05.

Ez durva, így telik egy napja a Dancing with the Stars versenyzőjének

Pásztor Anna nem pihen túl sokat.

Pásztor Anna elég durva időbeosztás szerint él! A Dancing with the Stars versenyzője a gyermeknevelés mellett vezeti a háztartást, próbákra jár és még magára is igyekszik időt szakítani.

Fotó: Knap Zoltán / Bors

„Az egyik felem egy kétgyermekes anyuka, a másik felem pedig egy énekesnő-táncos valami. Ezt úgy kell elképzelni, hogy felkelek úgy, mint egy anyuka, aztán gyorsan kifestem magam az interjúk forgatása miatt. Ezután óvodába megyünk a gyerekekkel, én pedig az ovi előtt 2-3 órát alvással töltök az autóban, vagy éppen ügyeket intézek. Mikor elhozom a gyerkőcöket, anyukám már vár otthon, hogy vigyázzon rájuk, én pedig mehetek a próbákra. Aztán spurizok haza, kitakarítok, főzök, mosok, játszok a gyerekekkel. Miután ők elaludtak, akkor én még gyakorlok, jógázok, meditálok” – fogalmazott Anna.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Pásztor Anna (@pasztorannaenekes) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett