Létrehozva: 2021.10.25.

Ez a fiatal nő felelős azért, hogy Alec Baldwin megölte az operatőrt

Többen is hibáztak azon a filmforgatáson, ahol Alec Baldwin megölte az operatőrt, de a legnagyobb felelősség az alkalmatlan fegyverszakértőé.

Bár a rendőrségi nyomozás még javában zajlik, az eddig napvilágot látott információk alapján elég egyértelmű, hogy a fegyverszakértő felelőtlensége miatt halt meg egy operatőr a Rust című film forgatásán. A mindössze 24 éves Hannah Gutierrez-Reed felelt a westernben használt fegyverekért, de a munkáját már a tragédia előtt is több kritika érte.

A forgatás helyszíne bűnügyi helyszín lett (Fotó: Northfoto)

A stábtagok közül sokan féltették a biztonságukat, mert Hannah rendszeresen lóbálta a pisztolyokat munka közben, illetve a kellékként használt fegyverekkel lőttek célba két felvétel között. Valószínűleg így történt az is, hogy éles töltények voltak abban a pisztolyban, amivel Alec Baldwin agyonlőtte Halyna Hutchins-t és megsebesítette a rendezőt. A pisztoly ugyanis arra az állványra volt téve, ahol a töltetlen példányokat tárolták, vagyis nemhogy éles, de még vaktöltény sem lehetett volna a tárban.

Baldwin összeomlott a tragédiától (Fotó: Northfoto)

Gutierrez-Reednek ez volt a második filmforgatása, és az előző közben is akadtak vele gondok. A The Old Way című Nicolas Cage western munkálatai közben töltött fegyvert nyomott egy 11 éves gyerek kezébe, és ott is úgy töltötte meg a pisztolyokat, hogy közben ráfogta valamelyik stábtagra.

Hannah Gutierrez-Reed alkalmatlan volt fegyverszakértőnek (Fotó: Twitter)

Egy korábbi interjúban pedig ő maga mondta azt, hogy még tapasztalatlan fegyverszakértő, és nagy falat neki egy filmforgatás, de örül neki, hogy így is lehetőséget kapott.

A tragédia elsődleges felelőse tehát Gutierrez-Reed lesz feltehetően, de Baldwin is hibázott. Ő is megszegte azt az aranyszabályt, hogy a ravaszt nem húzzuk meg úgy, hogy egy másik emberre irányítjuk a fegyver csövét, még akkor sem, ha töltetlennek hisszük. Emellett nem kérte a fegyver ellenőrzését a jelenet előtt, elhitte, hogy nincs éles lőszer benne. Valamint felelős producerként az ő áldása is kellett ahhoz, hogy Reed az alkalmatlansága ellenére is megkapja az állást. A gyártásért felelő stábtagként pedig akkor is vizsgálnák a felelősségét, ha nem az ő kezében sült volna el a halálos fegyver.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin