Létrehozva: 2016.05.02.

Eltűnik a képernyőről a Barátok közt sztárja

Közleményt adott ki az RTL Klub, miszerint Rékasi Károly egészségi állapota miatt bizonytalan ideig nem tud részt venni a forgatásokon.

A színészt tavaly júniusi balesete óta újabb és újabb csapások érik. Kezdetben hihetetlen gyorsan javult az állapota, így még a Barátok közt felvételeire is idő előtt visszatérhetett. De a színész februári  műtétje komoly fennakadást okozott a széria életében.  A sorozat készítői igyekeztek mindent Rékasi állapotához igazítani, azonban ez az egészségügyi vészhelyzet már megoldhatatlan feladat elé állította őket.

Az RTL Klub ezért az alábbi közleménnyel tudatta, hogy Rékasi Károly ideiglenesen eltűnik a sorozatból.

"Rékasi Károly jelen egészségi állapota miatt nem tud részt venni a sorozat munkájában. A produkció a színész egészségi állapotával kapcsolatban több információval nem szolgálhat. A színész tavaly júniusi balesete utáni gyógyulási folyamata és rehabilitációja kezdetben nem okozott fennakadást a sorozat történetvezetésében, de februári műtétje már igen. Ekkor a készítők a sorozat eseményeit bizonyos pontokon a színész állapotához igazították, valamint biztosítottak időt a gyógyulásra is. Az adott helyzet azonban tervezhetetlenné teszi a színész sorozatban való munkáját. A produkció számára fontos Rékasi Károly egészsége, így - munkaviszonyának fenntartása mellett - teljes gyógyulását követően tudja a színészt foglalkoztatni. A produkció minden tagja visszavárja Rékasi Károlyt. A sorozat készítői mindent megtesznek annak érdekében, hogy Bartha Zsolt karaktere mihamarabb visszatérhessen a Mátyás király térre."

Rékasi egyébként már hetek óta nem adott hírt magáról a Facebookon sem. Legutolsó bejegyzéseiben is meglehetősen bosszús volt, szóval tényleg nem haladhat jól a rehabilitációja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna