Létrehozva: 2018.10.27.

Elkeserítő döntés született a Viszkis bírósági ügyében, ez végleges

A hatóság embereit az sem hatotta meg, hogy Ambrus Attila felesége veszélyeztetett terhes.

Elutasította a bíróság Ambrus Attila méltányossági kérelmét, amit azután nyújtott be a Viszkis rabló, hogy idén júniusban 2 pálinka után pattant be a kocsiba és elvették a jogsiját - írja a Blikk.

Ambrus azért fellebbezett, mert a munkája miatt sokat utazik, valamint felesége, Réka veszélyeztetett terhes, s mivel egy távoli tanyán laknak, ahol a legközelebbi szomszéd is több száz méterre van tőlük, így szüksége lenne a jogsira, ha bármi baj történik. Úgy látszik azonban, még jó ideig sofőrt kell fogadnia, ha autókázni szeretne.

"Szerintem a hatóságok nem felejtik el, hogy én egyszer már keresztbe tettem nekik. Évekkel ezelőtt, amikor szabadultam, akkor is megszívattak, és azóta is lépten-nyomon éreztetik, hogy nyomorult vagyok. Bármit teszek az életben, hendikeppel indulok"

- mondta a lapnak a Viszkis, aki elkeserítőnek tartja a döntést.

"Most nemcsak engem, hanem az egész családomat szívatják, a feleségemet és a gyerekemet is. Nem tagadom, én hoztam rossz döntést, amikor órákkal azután, hogy ittam két pálinkát, volán mögé ültem, de ötvenéves elmúltam, a feleségem bár most jól van, bármikor bármi történhet, igazságtalannak érzem, amit velem tesznek"

- méltatlankodott.

Ambrus jogi képviselője elárulta, sajnos már nincs lehetőségük, hogy fellebbezzenek, így a döntés végleges.

"Kénytelenek vagyunk elfogadni, ha ez a döntés született. Kíváncsi vagyok, hogy pontosan mivel indokolják majd. Azt gondolom, az nem elég indok, hogy a döntés milyen szokásjogon alapul, hiszen ügyfelem családi állapotában beállt változás elegendő érv lenne" – mondta dr. Szilágyi Roland.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin