Létrehozva: 2015.07.01.

Elképesztő bejelentést tett Cicciolina!

Hiába lépett nagymamakorba, libidója kicsit sem hagyott alább. Most úgy döntött, utoljára megmutatja a kiéhezett férfiaknak, mit tud az ágyban a kamerák elõtt.

A 70’-es és 80’-as évek legismertebb hazai pornósztárja, Staller Ilona 1992-ben jelentette be: végleg abbahagyja a felnőtt filmekben való szereplést. Azóta próbálkozott az énekléssel, ám annál nagyobb sikereket ért el az olasz politikai életben, ahol liberális világszemlélete miatt tűnt ki a többi politikus közül.

Az utóbbi években nagysikerű show-műsorokban szerepel Olaszország-szerte, igencsak keresett és közkedvelt. A Ripost telefonon elérte a sokszor csak Husikának becézett művésznőt, aki éppen római otthonában pihent, és közben szívesen mesélt nekünk a terveiről.

„Egy évvel ezelőtt újra megcsináltattam a cicijeimet: ki kellett cserélni bennük az implantátumokat, mert félő volt, hogy elrákosodnak. Tízévente kés alá kell feküdnöm a saját egészségem érdekében, ennyi a szavatossága a szilikonnak”- kezdte Cicciolina, aki szerint annyira jól sikerült a beavatkozás, hogy keblei formásabbak lettek, mint valaha.

Új cicijei adták az ihletet

Ezért aztán meghökkentő gondolat fogalmazódott meg a fejében. „Évtizedek óta nem szerepeltem szexfilmben, egyáltalán nem foglalkoztam a témával, sőt, tiltakoztam ellene, hogy még valaha kamera elé álljak. Most, 65 évesen pedig ismét kedvet kaptam hozzá.

Jó adottságaim vannak, és szeretném megmutatni a világnak, hogy még ennyi idősen is lehet valaki szexi, nagymama korban is lehet kívánni a szexet

– folytatta a csinos híresség, aki így szeretne méltó búcsút venni a pornó világától. „Ezt egyfajta ajándéknak szánom a rajongóknak. Ez lesz az utolsó filmem” – árulta el Cicciolina, aki egyelőre producert keres álma megvalósításához.

A Ripost nem szeretne semmi jónak az elrontója lenni, úgy gondoltuk, segítünk Ilonának. Telefonon megkerestük Kovács 'Kovi' Istvánt, neves hazai pornó-producert, és megkérdeztük, hogy szeretne-e részese lenni Cicciolina történelmi pillanatának. „Nagyon jóban vagyunk Ilonával,

nyitott vagyok a közös munkára!”

– szögezte le a Ripostnak Kovi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin