Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.10.

Elhagyta az országot, dolgozni sem képes Bács Ferenc gyászoló özvegye

Külföldre menekült fájdalmában Bács Ferenc özvegye! Trefil Edina megszakította a kapcsolatot a külvilággal, az elkövetkezendõ idõben csak saját magára akar koncentrálni. Információink szerint a munkába is csak szeptember elején tér vissza.

Alig két hónappal imádott férje halála után a teljes egyedüllétbe menekül Bács Ferenc özvegye.

Trefil Edina napok óta nem elérhető: mobiltelefonját kikapcsolta, és barátai, kollégái sem tudnak róla sokat. A %RIPOST% kiderítette, Edinát annyira maga alá temette a gyász, hogy egyelőre dolgozni sem képes.

Több hónapos szabadságra ment, és nemrégiben a országot is elhagyta. Telefonját kikapcsolta, hogy senki ne zavarhassa, és csak akkor beszéljen a külvilággal, amikor ő akar.

"Edina most valóban nem elérhető, nincs jó állapotban, próbálja feldolgozni a férje halálát. Ez nem lesz könnyű, hiszen imádták egymást, minden szabadidejüket együtt töltötték. Úgy tudom, az országot is elhagyta, és csak augusztus végén, szeptember elején tér vissza a munkába is" - mondta el a %RIPOST%-nak az özvegy egyik ismerőse. 

Bács Ferenc elvesztésének feldolgozását még nehezebbé teszi, hogy Edina már hónapokkal korábban tudta, hogy férje nem él már sokáig. Így most egy hosszú ideje tartó és fájdalmas folyamat végére kell pontot tennie azzal, hogy elengedi a férfit, akit évtizedeken át szeretett.

A helyzete talán olyan szempontból viszont mégis könnyebb, hogy férje tisztelőitől rendkívül sok szeretetet kap, ráadásul pszichológusként pontosan jól tudja, hogyan kell felépülni egy ilyen veszteségből.

"Valójában hónapok óta tudtam, hogy Feri el fog menni erről a világról. Nem egy hirtelen jövő, gyors betegség okozta a végzetét, hanem egy hosszú folyamat vége volt az, hogy ő elhunyt. Nem most kezdtem el gyászolni őt, hanem jóval hamarabb. Igyekszem, hogy Ferihez méltó módon tegyek mindent, beleértve azt is, ahogy megélem, kezelem és viselem a gyászt" - fogalmazott idén májusban a %RIPOST%-nak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be