Létrehozva: 2018.04.11.

Elege lett a pletykákból, kitálalt Zámbó Jimmy fiának szerelme

Értetlenül áll a kapcsolatukról megjelent hírek elõtt, fõleg azért, mert kínosan ügyelnek rá, hogy ne nyilatkozzanak semmit.

Zámbó Krisztiánról és párjáról, Takács Zsuzsiról az utóbbi időben olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint eljegyezték egymást, hamarosan jön az esküvő, és persze a baba is.

A csinos Zsuzsi eddig hallgatott, de most elege lett a szóbeszédből, és a Lokálnak tiszta vizet öntött a pohárba.

Nem is értem, honnan veszik azt, hogy terhes vagyok, vagy hogy esküvőnk lesz! Ebből egy szó sem igaz!

- méltatlankodott, majd így folytatta:

"Kifejezetten odafigyelünk arra, hogy ne nyilatkozzunk semmit a médiában, mert az elmúlt években voltak abból problémáink, hogy túlságosan beengedtük a nyilvánosságot az életünkbe. Ennek ellenére folyamatosan jelennek meg cikkek a kapcsolatunkról. Krisztián most a karrierjére akar koncentrálni, nem pedig a magánéletével szerepelni, ahogy én sem."

Jimmy fia egyébként 7 éve alkot egy párt a lánnyal, igaz, többször is szakítottak, de végleg nem tudták elengedni egymást. Krisztián 4 éve kérte meg Zsuzsi kezét, és bár az esküvő azóta is várat magára, Zsuzsi bízik benne, hogy egy szép napon kimondják majd a boldogító igent. Ha eljön az ideje...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin