Létrehozva: 2017.11.17.

Eldőlt Eszenyi Enikő sorsa!

Tarlós István polgármester nyilatkozott a Vígszínház igazgatójának jövõjérõl.

Szerző Ripost

„Ezek után már akkor se küldenénk el” – ezt Tarlós István mondta az ATV Híradó riporterének arra kérdésre reagálva, hogy meneszti-e Eszenyi Enikőt.

A Vígszínház igazgatójáról péntek reggel láttak napvilágot olyan hírek, miszerint belebukhat a Marton László-botrányba. A színház főrendezőjéről október elején derült ki, hogy korábban több kolléganőjét zaklatta szexuálisan.

Marton végül felmondott a Vígszínházban. Az ügy kirobbanásakor Eszenyi úgy nyilatkozott, hogy fogalma sem volt arról, mi folyik a színházában.

A Bors úgy tudta, a Vígszínház igazgatói székében – többen, a Fővárosi Közgyűlésben is – Rudolf Pétert látnák szívesen. A színész azonban megdöbbent, amikor ezzel a kérdéssel felhívták. 

Az ATV megkereste az ügyben a főpolgármestert. Tarlós István határozottan cáfolta, hogy Eszenyi menesztése napirenden volna.

„Tekintettel arra, hogy ebben egyedül én dönthetek, nyugodjanak meg, és ne határozzák meg nekem az újságírók, hogy kiket küldjünk el, és kiket ne. Õszintén megmondom, ha egyáltalán foglalkoztam volna azzal a gondolattal, hogy Eszenyi Enikőt elküldjük, ezek után már akkor se küldenénk el.”

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be