Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.16.

Bővült Eke Angéla családja: „Egy igazi szeretetbomba” – fotó

Két mentett kisállata mellé, ideiglenesen egy harmadikat is befogadott magyar művésznő. Több éve támogatja az állatvédelemmel foglalkozó alapítványokat.

Ideiglenes befogadó lett Eke Angéla, aki szerint az állatok tiszteleténél nincs fontosabb. Sőt régóta támogatja az állatvédelemmel foglalkozó alapítványokat.

A színésznő számára egyébként nem idegen az örökbe fogadás, hiszen korábban már mentetként került hozzá kutyája, Bambi és cicája, Titusz. Az ideiglenes új családtág pedig egy édes kiskutya lett.

Mivel most a járvány miatt a színházi tevékenységei elmaradnak, így több ideje van kedvenceivel foglalkozni. Ezért is lett most ideiglenes befogadó párjával, Budavári Balázzsal.

Eke Angéla és párja ideiglenes befogadó lett
Fotó: Metropol

A színésznő hosszú ideje kapcsolatban áll, a felelős kutyatartást szorgalmazó MFÖEK alapítvánnyal, ahonnan a napokban ideiglenesen befogadta Lokkót, a tízhetes fekete kiskutyát.

„Egy igazi szeretetbomba. Szegénykének nem volt könnyű dolga: míg hozzánk nem került. Egy kennelben élt az önkéntes állatvédők jóvoltából, akik megmentették. Még csak néhány napja van nálunk, de már most elképesztő fejlődésen ment keresztül: visszahozza a játékot, használja a kutyapelenkát, és alkalmazkodik a környezetében lévőkhöz. Rendkívül alázatos kis ózdi fenegyerek eb, ezért remélem, mihamarabb sikerül megtalálnunk a számára legmegfelelőbb, végleges gazdiját” – árulta el a Metropol oldalának Angéla.

A színésznő azt is hozzátette, hogy rengeteg rostán kell majd keresztülmenni annak, aki Lokkó igazi gazdája szeretne lenni.

A színésznő is kitölti az állatvédelmi konzultációt
Fotó: Metropol

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban