Létrehozva: 2021.12.04.

Durva vihar miatt került veszélybe II. Erzsébet királynő otthona

Krízishelyzet alakult ki a balmorali kastélyban és a körülötte fekvő kis faluban. Szívmelengető összefogás mentett meg sok életet.

A királynő szolgái majdnem megfagytak a balmorali kastélyban, miután az Arwen vihar miatt öt napra krízishelyzetbe kerültek. Ez idő alatt áramuk sem volt.

A királyi család felföldi birtokán, ahol történetesen imád tartózkodni II. Erzsébet királynő, a napokban 145 km/h szél és hóvihar tombolt. A kastély állandó személyzete azonban az ítéletidőben is helytállt.

Fotó: AFP

Miután begyújtották a fatüzelésű kályhákat, a falusiak számára kempingkályhákat és meleg vizet szállítottak. Sőt a nyugdíjas lakosoknak meleg levest is vittek.

Ezt megelőzően egyébként az észak-walesi Gwrych kastélyt evakuálni kellett a vihar miatt. A kidőlt fák miatt összesen 240 ezer háztartásban ment el az áram. Sőt a havazás miatt a vonatok sem jártak az Egyesült Királyság területén.

Szerencsére öt keserves nap után az Arwen tovább állt, és azóta az áram is visszatérhetett a balmorali kastélyba.

„A személyzet nagyon edzett csapat, mivel a tél a Felföldön kemény tud lenni. De fűtés nélkül fagyos volt. Mindenki összefogott. A kastélyban senki sem részesült különleges bánásmódban. Mindenki azt mondta, hogy örülnek, amiért a királynő végül decemberben Windsorban marad” – árulta el a The Sun oldalának egy bennfentes.

Jelenleg egyébként körülbelül 6000 háztartás maradt még mindig áram nélkül, és további havazást és esőt jósolnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be