Létrehozva: 2016.07.15.

Dagad a Sound-botrány: a DVBBS tagjai ártatlanok?

Legalábbis abban a tekintetben, hogy semmit nem csempésztek a lányok italába, és nem is erõszakoskodtak velük. Kitálalt az egyik érintett lány ismerõse.

Ugyan csütörtökön a Balaton Sound szervezői által kiadott közleményből az derül ki, hogy a rendőrség szexuális erőszak miatt is nyomoz a DVBBS-ügyben, most történt egy mindent megváltoztató fordulat. Az egyik érintett lány ismerőse szerint szó sincs erőszakról és bedrogozásból.

A hat lány önszántából ment be.

"Valóban kínálták őket a narancslé és energiaitalok mellett vodkával is, amitől berúgtak. A két fiú füves cigit szívott, de azt sem tukmálták a lányokra, az egyik lány maga kért, majd ezután másik három is."

Ezek a lányok a túlzott alkohol és a tiszta fű keverékétől lettek nagyon rosszul.

 – állította a Borsnak a barát, aki hozzátette, több fotó és hangfelvétel is készült az esetről.

Õ azt állítja, hogy a hat lány két és fél órát tartózkodott a konténerben, de az nem igaz, hogy a fiúk erőszakoskodtak velük. Az viszont annál inkább, hogy - miután megtörtént a baj - a DVBBS tagjai segítségnyújtás nélkül menekültek el a helyszínről.

A neve elhallgatását kérő ismerős biztos abban, hogy előbb-utóbb kiderül az igazság, ugyanis a lányok is tanúvallomást tettek.

Amint a %RIPOST% is megírta, óriási botrányt kavart a Balaton Sound szombati fellépője, a DVBBS dj-párosa. Egyes értesülések szerint valóságos drogorgiát akartak rendezni, ezért csábítottak hat rajongót is az öltözőjükbe.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be