Létrehozva: 2021.01.29.

Dagad a botrány: Pamela Anderson újdonsült férjének exe kitálalt a mocskos titkokról

Durva dolgokat hozott nyilvánosságra az exbarátnő, így Pamela nem élvezheti ki a friss házasok örömét.

Lehetne tökéletes, meseszerű is Pamela Anderson élete azután, hogy a karantén alatt rátalált a szerelem testőre személyében és megházasodott. Az álom azonban nem tartott sokáig, helyette brazil szappanoperákat megszégyenítő fordulatot vett a dolog.

Előkerült ugyanis az újdonsült férj exbarátnője, aki lerántotta a leplet Pameláról: mostani szerelmét egy háromgyermekes anyukától szerette el. A Carey nevű 42 éves hölgy 5 évig volt a férfi párja, a kapcsolatot az rombolta szét, hogy bő egy éve a Baywatch 53 éves sztárjánál kezdett dolgozni – írja a The Sun.

Fotó: Northfoto

„Ez nem egy karanténban született szerelmi történet„ – fakadt ki az exbarátnő, aki szerint ők még együtt voltak, mikor Pamelával kezdett viszonyt folytatni a férfi. „Azért döntöttem úgy, hogy nyilvánosság előtt is elmondom a részleteket, mert az 5 éves kapcsolatom Dannel a Pamelával való viszonya miatt ment tönkre. Ezalatt három gyermekünk is született! Mit sem számított ez, hiszen már akkor viszonyt folytattak a hátam mögött, mikor mi még együtt voltunk. Szomorú, hogy az emberek ezt ünneplik.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett