Létrehozva: 2021.06.23.

Kétségbeejtő lesifotó készült Britney-ről, egyre szörnyűbb az állapota

Britney Spears-ről rég készült már lesifotó, jóllehet, a rajongók már régóta várták. Most mégis azt kívánjuk, ezzel bár ne szembesültünk volna!

Britney Spears egykor a tinilányok példaképe, és minden srác álomnője volt, ám sajnos az élet úgy hozta, hogy ezek az idők elmúltak.

Fotó: Northfoto

Bizony, a 39 éves énekesnő mentálisan egyre rosszabb állapotban van, igaz, ő mindent megtesz, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét. A tekintetéből azonban tisztán látszik, hogy egyre rosszabbul áll a szénája, egyre labilisabb.

Kedden egy szemfüles lesifotósnak sikerült lencsevégre kapnia Britney-t, amint épp elhagyta a Ventura megyei seriff irodáját. Nos, meglehetősen ziláltnak és leharcoltnak tűnt, egy hosszú, szürke kardigánnal takarta el a testét, a szemét pedig napszemüveggel. Az arca meglehetősen fel volt puffadva, szőke haja kócos volt, így meglehetősen ápolatlan hatást keltett.

A Daily Mail arról számolt be, hogy Britney-nek szerdán a bíróságon van jelenése Los Angelesben, ami azt is jelenti, hogy újabb fejezetéhez érkezik az apjával vívott háború. Gyámja ugyanis maga az apja, az irányításmániás Jamie Spears, aki felügyeleti jogot gyakorol rajta és bizony nála van a kincstár kulcsa is: Britney nem rendelkezhet szabadon a 60 millió dolláros vagyonával.

Hogy mi lesz a tárgyalás kimenetele, az egyelőre rejtély, az viszont biztos, hogy Birtney-re ráfér a segítség. Vagy már csak a csoda segíthet?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna