Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.21.

Brad Pittet keményen megdolgozták a szcientológusok

Részleteket árult el egy kiugrott szcientológus arról, hogy miket műveltek az azóta kétszeres Oscar-díjas filmesszel.

Az néhány éve már kiderült, hogy Brad Pitt is azon hírességek egyike volt, akiket korábban megpróbáltak beszervezni a soraikba a szcientológusok, de a részleteket csak most árulta el a beavatásával megbízott férfi.

Michael Mallen nagyjából 40 éven át volt a kamuegyház tagja, 2014-ben hagyta ott őket, azóta több leleplező könyvet is írt róluk. Most pedig a The Sun angol napilapnak beszélt Brad 3 éven át tartó beszervezéséről. A színészt 1991-ben vitte el akkori barátnője, az azóta is hű szcientológus Juliette Lewis az egyik központba, ahol beleegyezett, hogy részt vesz a foglalkozásaikon. Brad kapott maga mellé egy állandó kísérőt, egy 15 éves lányt, aki beleszületett az álvallásba, hogy segítse a beavatás során.

Brad nem csak az egyháztól, Juliette-től is elmenekült (Fotó: Getty Images)

Pitt Mallen beszámolója alapján részt vett több „megtisztulást” segítő szauna szeánszon, ahol napi 5 órát kell a forróságban ülni. Emellett Mallen rendszeresen verbálisan megalázta Bradet, hogy megtörjön lelkileg, és vágyjon az egyház segítségére. A színész azonban túlságosan erős jellem volt, és ellenállt, így három év alatt sem sikerült betörni. 1993-ban végleg le is lépett a Szcientológia Egyház bűvköréből. Amihez valószínűleg az is kellett, hogy a szektaként emlegetett vallási csoport reklámarcával, Tom Cruise-zal hónapokon át dolgozott az Interjú a vámpírral című horrorklasszikuson, és nem igazán szerették meg egymást. Brad Juliette-tel is megszakított minden kapcsolatot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban