Létrehozva: 2016.02.29.

Botrány Némedi Mari temetése körül

A bõ két hete elhunyt Némedi Mari családja nem szeretné, ha médiafelhajtás lenne a színésznõ búcsúztatójából, ezért kizárták a szertartásból barátokat és a rajongókat is.

Sokakat megrendített Némedi Mari váratlan halála néhány héttel ezelőtt. Kegyeletüket azonban nem róhatják le a színésznő ravatalánál, ugyanis a család zártkörű temetést tart majd, ahol nem látják szívesen sem a barátokat, sem a rajongókat. Ami felháborította Mari ismerőseit.

"Érthetetlen számukra, miért ennyire ellenálló a család. Felhívtam a testvérét, hogy megtudjam, mikor lesz a temetés, de azt mondta, ne menjünk el, mert csak a család fog részt venni a szertartáson. Arra kért, gyújtsunk Mari emlékére egy gyertyát, de maradjunk távol a temetéstől. Csalódott vagyok, napi kapcsolatban voltunk a testvérével, szerettük őt is, mégsem érdemeljük meg szerinte, hogy elbúcsúztassuk Marit. Természetesen ennek ellenére is elköszönünk tőle, megtartjuk a saját gyászmisénket" - mondta Némedi egyik legjobb barátja a Borsnak.

Majd hozzátette, ennek ellenére senki nem veheti el tőlük a lehetőséget, hogy búcsút vegyenek imádott Marijuktól.

"Szomorúak vagyunk, elvesztettük őt, ami önmagában nagy fájdalom, és nem könnyíti meg a helyzetünket a család hozzáállása. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy Marinak két gyászmiséje lesz, egy, amit a rokonok tartanak, egy pedig, amit a barátok és rajongók szerveznek neki."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin