Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.05.

Bodrogi Gyula: „A betegségnek az dolga, hogy bántson, nekem meg az a dolgom, hogy túléljem”

Szirénázó mentőkocsival szállították kórházba a Nemzet Színészét. Bodrogi Gyula őszintén mesélt a drámai pillanatokról, amikor rosszul lett.

Mint arról a Ripost is beszámolt, váratlanul rosszul lett Bodrogi Gyula. A Nemzet Színésze a hétvégén került kórházba, ahol azonnal a műtőbe is tolták.

Hosszú ideje meglévő sérve ugyanis borzasztó fájdalmat okozott a számára. A beavatkozás sikeres volt és hamar visszatérhetett a családjához.

Bodrogi Gyulához a párja, Angéla hívott segítséget. A Nemzet Színésze olyan rosszul érezte magát, hogy ő maga is jobbnak látta, ha sürgősen kórházba szállítják – tudta meg a Tények.

„Elkezdett fájni, oda nyúltam és egy ilyen gumó volt. Mondtam, hogy ez nem egy szerencsés dolog és megmutattam a doktornak. Azt mondta, hogy hát ez bizony kitüremlett” – kezdte Bodrogi Gyula.

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész jól lehet családjára alaposan ráijesztett, de maga nem ijedt meg. Az étkezésére oda kell figyelnie. Mindent ehet, de csak mértékkel és az orvosi utasításoknak megfelelően.

„A betegségnek az dolga, hogy bántson, nekem meg az a dolgom, hogy túléljem” – mondta Bodrogi Gyula.

A színész saját elmondása szerint jól van, sőt sétálgat is, pedig még azért vannak kisebb fájdalmai a műtét után és nehezebben is mozdul még.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban