Létrehozva: 2015.07.23.

Árulkodó jelek! Titokban összeházasodhattak Majkáék!

Évek óta folynak a találgatások, mikor kötik végre hivatalosan is össze az életüket! Most gyanús jelek buktatták le õket!

A kisfiuk a negyedik életévét tölti, ám a boldog szülők sosem adtak egyértelmű választ arra, hogy hivatalosan összekötötték-e már az életüket. Állandó titkolózás és ködösítés érezhető Majka és Dundika szavain, ha felbukkan a téma: tulajdonképpen házasok?

Eddig azzal mentegetőztek, hogy nem tartják fontosnak a papírokat, a pap áldása nélkül is különleges a kapcsolatuk, ráadásul idejük sincs arra, hogy megszervezzék a nászt. Mégis többször felröppent a pletyka, hogy titokban fogadtak egymásnak örök hűséget a tengerentúlon. Majkáék kedvenc nyaralóhelye az amerikai Las Vegas, ahová évente ellátogatnak. Tökéletes alkalom lenne egy ilyen kiruccanás arra, hogy a kíváncsi tekintetek és a sokszor zavaró reflektorfény nélkül megkössék a frigyet. A rapper és kedvese azonban egyszer sem erősítették meg, hogy egybekeltek volna.

Ami a legfurcsább, a büszke édesanya egy ideje bejelentette, új okmányokat készíttetett magának, ugyanis felvette Majka vezetéknevét. Leánykori nevéről, a Hornyákról egyszeriben Majoros Hajnira váltott. Ez is arra enged következtetni, hogy megtörténhetett a menyegző.

A %RIPOST% még egy árúlkodó jelre lett figyelmes! A gondoskodó szülők igencsak aktív életet élnek a Facebookon. Ennek köszönhetően életük minden apró részletét megosztják a közönséggel. Nézzétek csak figyelmesen, mik ragyognak Peti és Hajni ujjain? Két ugyanolyan gyűrű, ami valószínűleg nem a véletlen műve.

 
Posted by Dundika on 2015. július 19.

 
Posted by Dundika on 2015. július 2.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin