Létrehozva: 2021.07.28.

Árpa Attila a drogügyről: Fájdalomcsillapítót vittem a szír fodrászomnak

Megfigyeltek, lehallgatták a razzia után Árpa Attilát, aki ellen nemrég vádat is emeltek.

Ahogyan arról már a Ripost is beszámolt, vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Árpa Attila ellen kokainkereskedelem miatt. A vádirat szerint rendszeres kokainvásárlója volt egy férfinak, aki 2017-től kokainnal és extasy-val kereskedett. Árpa a Rádió 1 reggeli műsorában többek között erről is beszélt.

Fotó: Facebook

A rádióműsorban elmondta, hogy nem tud semmi újdonságot ahhoz képest, amit 2019-ben is mondott a razzia után.

„Hozzánk jöttek (…) drogkereső kutyákkal a lakásomba egy nyári estén, és szétszedtek mindent” – mondta a razziáról Árpa Attila, aki hozzátette, hogy az ügyben se bizonyítékok, se tanúvallomások nincsenek.

Arról is beszélt, hogy fogyasztott korábban kábítószert, de miután lebukott, elterelésre ment, hogy elkerülje a komolyabb büntetést. A 36 éves szír férfi, akitől vásárolta a kábítószert, Árpa állítása szerint a fodrásza volt, és nem tudta, hogy ezzel foglalkozik – ha egyáltalán ez igaz. A férfinak nem volt társadalombiztosítása, ezért Árpát kérte meg, hogy vegyen neki fájdalomcsillapítót – írja a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

life.hu

Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel