Létrehozva: 2017.11.23.

Ambrus Attila nem nyugszik, ismét beszólt Tvrtkónak!

Az egykori rabló és a mûsorvezetõ az ATV keddi adásában vitatkoztak össze, a haragjuk azóta sem csitult.

Ambrus Attila nem ért egyet Vujity Tvrtkóval, aki szerdai bejegyzésében azt állította, azért neheztel rá Ambrus, mert az ő egyik törvényjavaslata miatt nem kap bevételt sem a könyvéből, sem a filmjéből.

Tvrtko még 2011-ben - nem Ambrus kapcsán - javasolta, hogy büntetett előéletű emberek ne gazdagodhassanak meg olyan műből, ami a bűncselekményük elkövetéséről szól. Ennek köszönhetően az egykori Viszkis egy fillért sem lát a most bemutatott filmjéből.

Ám Ambrus szerint ennek semmi köze az ő ellenérzéseihez, csupán meg szerette volna védeni magát egy olyan emberrel szemben, aki évek óta őt ekézi.

"Én is úgy gondolom, hogy ilyen jellegű honoráriumokat nem szabad kifizetni. Bár sokaknak az jöhet le, én nem abból élek, hogy valamikor kiraboltam harminc bankot. Most is épp a műhelyemben dolgozok és magasról teszek rá, hogy többek között neki köszönhetően nem kapok a filmért gázsit" – mondta el a Borsnak Ambrus, aki a vitát lezártnak tekinti, de utoljára még egyet odamart Tvrtkónak.

Az én életem nem arról szól, hogy tévéből tévébe járkálok és osztom a nagy semmit.

Szilárd már jóval a jogszabály-módosítás előtt, a kétezres évek közepén ostorozott engem, és a korlátolt gondolkodása miatt hiszi azt, hogy a pénz miatt haragszom rá. Ahelyett, hogy a lényegről beszélne, hogy a filmmel mennyit dolgoztunk és hogy több száz embernek adott munkát a produkció, inkább emberekkel szemben fogalmaz meg erkölcsi normákat. Sokkal fontosabb számomra a film, minthogy belemenjek egy ilyen személyeskedő vitába, mert egy sas legyekkel nem foglalkozik" - zárta le a vitát Ambrus Attila.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin