Létrehozva: 2021.05.17.

Elképesztő, mi lesz az öngyilkos szépségkirálynő, Molnár Csilla egykori otthonából

Bárki eltölthet néhány éjszakát a tragikusan fiatalon elhunyt szépségkirálynő, Molnár Csilla egykori otthonában. Úgy tudni, még nem üzemel, de nyárra megnyithatja kapuit a fonyódi hotel.

Panzió lesz Molnár Csilla halálának helyszínéből. A fonyódi ingatlan évek óta üresen áll, ám miután a koronavírus okozta helyzet miatt rengeteg embert várnak nyáron a magyar tengerhez, a helyzetet kihasználva dönthetett a tulajdonos úgy, hogy apartmanházzá alakítja az épületet.

Először 2017-ben írta meg a Ripost, hogy 79 millió forintért árulják a Balaton-parti házat, amelynek falai között a 17 éves szépségkirálynő öngyilkos lett.

Molnár Csilla Andrea 16 éves korában nyerte meg a Magyarország szépe versenyt (Fotó: MTI / Benkő Imre)

Azt nem tudni, azóta gazdát cserélt-e az ingatlan, de a városban az a szóbeszéd járja, hogy Kolibri Panzió néven nyitják majd meg a szálláshelyet.

A hétvégén a nyaralótulajdonosok útnak indultak a fővárosból, hogy az idényre rendbe szedjék a balatoni hétvégi házaikat. Így tett olvasónk, Klára is, aki, mint minden évben, ezúttal is elautózott Molnár Csilla egykori otthona előtt. Meglepődve látta a házon a hatalmas táblát, amely azt hirdeti: panzió várja a pihenni vágyókat.

„Nagy rajongója voltam Csillának, rettentően elkeserített, amikor eldobta magától az életét. Közel harminc éve vásároltuk a nyaralónkat a településen, azóta gyakran mentünk el a ház előtt nyaranta, még a mai napig a szomszédokkal is többször szóba kerül ez a tragédia” – mesélte a Ripost-nak az asszony, aki hozzátette, úgy tudja, már évek óta próbálják eladni az ingatlant, de mintha átok ülne rajta, senkinek sem kell.

„Régóta árulják... Lehet, túl sokat kérnek érte, de azt nem gondolom, hogy a tragédia miatt nem kell senkinek, hiszen csak az itt lakók tudják, milyen szörnyűség történt a négy fal között. Azt hallottam, hogy a panzió a pandémia miatt még nem üzemel, de mivel rengeteg embert várnak nyáron a Balatonra, állítólag rövidesen nyitni fog. Egyébként jó helyen van, viszonylag közel a parthoz” – tette hozzá Klára, aki fotót is küldött a házról.

Panzió lesz Molnár Csilla háza (Fotó: Ripost olvasói fotó)

Természetesen próbáltuk felkeresni a panziót, ám egyelőre semmilyen elérhetőséget nem találtunk az üzemeltetőhöz.

Beszédes nevet kapott Meglepődnénk, ha csak a véletlenek összjátéka lenne, hogy a Kolibri Panzió nevet viseli a hely. A korabeli magazinok többször is összeboronálták a különleges szépségű Molnár Csillát és Flipper Öcsit, aki a Dolly Rollban énekelte a Kolibri Hotel című nótát. Hogy valóban gyengéd szálak fűzték-e az énekest Csillához, arra valószínűleg sosem kapunk egyértelmű választ, hiszen egyikük sem él már. Ám az valószínű, hogy a panzió tulajdonosa hallotta a pletykát Csilláról és Öcsiről, ezért választhatta ezt a sokatmondó nevet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be