Létrehozva: 2016.07.11.

Áll a bál a Fehér Házban Obama lányának kemény bulija miatt

Barack Obama valószínûleg sosem akarta azt átélni, hogy a nagyobbik gyermeke vad, alkohollal és fiúkkal teli bulijáról olvasson az újságokban.

Malia Obama tavaly megegyezett a szüleivel, hogy tart egy év szünetet a tanulmányaiban az érettségi után, mielőtt főiskolára menne, mert szeretne világot látni. Ebbe Barack és Michelle akkor beleegyeztek, de nem lenne meglepő, ha most meggondolnák magukat. Nagyobbik lányukat ugyanis jobb nem szabadon ereszteni a nagyvilágba.

A napokban 18 éves Malia kemény bulit csapott az egyik amszterdami szórakozóhelyen. A szemtanúk beszámolói szerint az amerikai elnök lánya két barátnőjével érkezett a klubba, azonnal inni kezdtek, majd ahogy fogyott az alkohol, úgy lettek egyre merészebbek a helyi pasikkal. Malia állítólag több fiúval is forró táncot lejtett, és flörtölt velük. Nagyjából hajnali fél négyig maradtak.

A buli - bár Malia semmi olyat nem csinált, amit bármelyik másik kortársa ne tenne - óriási botrányt okozott a Fehér Házban. Hiszen mégis csak az amerikai elnök lányáról van szó. Aki mellesleg hivatalosan egy jótékonysági körúton vesz részt anyjával és húgával, csak kapott egy estényi kimenőt, hogy szórakozhasson.

Így az elnöki sajtóosztály és a titkosszolgálat szépen el is távolíttatott minden felvételt, ami Maliáról készült, és felkerült az internetre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

ripost.hu

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin