FÜLES

A menyasszonyától szerette el pasiját Katie Holmes

A jó kislány imázsával nem igazán fér össze a színésznő legújabb párkapcsolati húzása.
  • Szerző: The_M

Néhány napja örökítette meg egy lesifotós Katie Holmest, amint New Yorkban a nyílt utcán ölelkezett és csókolózott új lovagjával, akiről azt se tudtuk korábban, hogy van neki. A férfiról azóta kiderült, hogy étterem tulajdonos, akit Emilio Vitolo Jr.-nak hívnak és 13 évvel fiatalabb a színésznőnél. A fiatalembernek nem mellesleg a Katie-vel közös fotók megjelenéséig volt egy menyasszonya is. A nő persze nem tudta, hogy megcsalják, de igazán akkor döbbent meg, amikor Emilio a lebukását követően SMS-ben szakított vele, és arra kérte, költözzön ki a közös lakásukból.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Northfoto

Amerikai hírforrások szerint Katie tisztában volt vele, hogy a kiszemelt férfi foglalt, amikor tavaly októberben megismerkedtek. De annyira vágyott a vigasztaló férfitársaságra, miután Jamie Foxx véget vetett a románcuknak, hogy nem foglalkozott a ténnyel. A páros között márciusban kezdett komolyra fordulni a dolog, de Emilio mégis hónapokon át titkolta a menyasszonya előtt, hogy nem vele akarja folytatni az életét.

Fotó: Northfoto

Katie szereti a bonyolult kapcsolatokat

A színésznő 1998-ban összemelegedett kollégájával, Joshua Jacksonnal, akivel a szakítás után kénytelenek voltak együtt forgatni még négy éven át a Dawson és a haverok című sorozatot. Aztán a Tom Cruise-tól való válását követően összejött a volt férje egyik legjobb barátjával, Jamie Foxx-szal, akivel 4 éven át titkolták a kapcsolatukat, nehogy Tomot megbántsák. Csak az utolsó 2 évben mutatkoztak együtt nyilvánosan.

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?