Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.25.

A Magyar Művészeti Akadémia is állást foglalt Gothár ügyében

A Magyar Művészeti Akadémia közleményt bocsátott ki a Nemzet Művésze címmel rendelkező Gothár Pétert érintő ügyben.

A Nemzet Művésze díj Bizottság a legmagasabb állami művészeti elismeréssel, a Kossuth-díjjal kitüntetett művészek testülete, amely a Nemzet Művésze díj odaítélésről határoz. A díj érdemtelenség esetén történő visszavonásáról és az ezzel kapcsolatos eljárás lefolytatásáról ugyancsak kizárólagosan a Bizottság dönthet.

Fotó: Kollányi Péter / MTI

Mint a Nemzet Művésze díjat kezdeményező és a díj gondozását ellátó köztestület, a Magyar Művészeti Akadémia elvárja a közvetlenül érintettektől – így a Nemzet Művésze díjjal rendelkező Gothár Pétertől, valamint az üggyel kapcsolatban belső vizsgálatokat már megindító Színház- és Filmművészeti Egyetemtől és Katona József Színháztól –, hogy tetteikben és nyilatkozataikban a magyar művészek közössége egészének érdekét, valamint a művészek által a művészeknek adható és egyben legmagasabb díj méltóságát szem előtt tartva járjanak el.

A Magyar Művészeti Akadémia – nem ismerve a folyamatban lévő vagy már lefolytatott vizsgálatok eredményét – az ügyben vizsgálatot folytatók megfelelő intézkedését kéri, amennyiben a jogi felelősségre vonás szükségessége felmerül, hiszen ez esetben már nem felsőoktatási vagy előadó-művészeti szervezet által kezelendő kérdésről van szó.

A Magyar Művészeti Akadémia a fentiek okán indokoltnak tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Katona József Színház részéről a Bizottság tájékoztatását a belső vizsgálatok végeredményéről - írták közleményükben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban