Létrehozva: 2016.03.11.

A fényevők állnak bosszút Lajcsin?

Néhány éve egy fényevõ szekta bûvkörébe került Galambos Lajos, de még idejében sikerült rájönnie, hogy átverik, és kitálalt róluk. Talán ezért vesznek revansot rajta.

Miután kiengedték Galambos Lajost az előzetes letartóztatásból, azt mondta, hogy pontosan tudja, ki vagy kik keverték gyanúba. A neveket leírta a börtönnaplójába, de ezt csak akkor hozza nyilvánosságra, ha lezárták az ügyét. A közvélemény viszont találgat, hogy miért is került Lajcsi a rendőrség látókörébe.

A Színes Ász most egy merész, de egyáltalán nem lehetetlen elmélettel állt elő. A lap elképzelhetőnek tartja, hogy a zenészen a fényevők állnak bosszút, amiért évekkel ezelőtt kitálalt róluk.

Galambos anno az RTL Klub Reflektor című műsorában mesélt arról, hogy miként került a fényevő szekta bűvkörébe.

"Egy szállodában elegyedtem beszélgetésbe valakivel, aki orvosnak adta ki magát, én pedig nem kértem el a diplomáját. Azt mondta a délelőtti napfényből legalább tizenöt percet kell vennem, de összesen napi egy órát kellett fogyasztanom a fény energiáját. Először még nem kért semmit, azt mondta beszéljünk két hét múlva, és ha eredményes volt, akkor rám bízza a dolgot. Azt azért éreztette, hogy egy nagyobb összeg az óradíja."

Lajcsi azután beszélt a magát Dr. Shine-nak nevező férfiről és a fényevőkről, miután a férfit összefüggésbe hozta a rendőrség több tragikus esettel is. Emiatt akkoriban meg is fenyegették a trombitást.

"A fenyegetők értésemre adták, hogy belekerültem egy bizalmi körbe, és ezzel nem szabad visszaélni" - mondta a Borsnak anno Lajos. Tehát nem elképzelhetetlen, hogy most a szekta tagjai indítottak ellene bosszúhadjáratot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna