Létrehozva: 2021.01.04.

Dobos Attila szilveszter este megkérte szerelme kezét

A híres magyar zenész 80. születésnapján szeretné hivatalosan is összekötni életét a párjával.

Szilveszter éjszakán világosodott meg Dobos Attila dalszerző: nem akar többet egyedül, élete szerelme nélkül élni. Kiválasztottját egy közös ismerős által ismerte meg, majd azonnal felfigyelt YouTube-on a dalaira és a tehetségére. Azonnal eldöntötte, segíteni akarja őt, a közös munka során azonban egyre közelebb kerültek egymáshoz.

„Ültem a fotelben, kettesben voltunk, és egész este csak beszélgettünk, aztán jött az éjfél, és a következő gondolat született a fejemben: „Attila! Hülye lennél, ha engednéd futni ezt a nőt!” Ránéztem, és arra kértem, hogy legyen a feleségem” – mesélte a Borsnak Dobos Attila.

Szilveszterkor kérte meg párja kezét a romantikus dalszerző
Fotó: Facebook

Az énekes egyébként tavalyi infarktusa után szeretett bele Erzsóba. Betegsége után visszamaradt egy állandó szédülése, ami miatt nem mert egyedül otthon maradni. Szerelmea, kinek szakmája ápoló, ekkor költözött hozzá.

„Bevallom, hogy először Erzsó külseje tetszett meg, nagyon csinos asszony, aztán megismertem a természetét is. Ő olyan kedves, segítőkész, alkalmazkodó, kellemes ember, hogy teljesen oda vagyok tőle” – árulta el a zenész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin