Létrehozva: 2019.03.20.

Fotók a temetőből: Így készülnek Koós János temetésére

A Táncdalfesztivál királyának sírja mindössze 15 méterre lesz Bajor Imréétõl, de a másik nagy nevettetõ, Hofi Géza nyughelye sincs messze. A Farkasréti temetõben már kedd délelõtt megkezdték az elõkészületeket!

Szerző Doris

A március 2-án elhunyt Koós Jánost évtizedes, legendás barátság fűzte  Bajor Imréhez. Mindkettejüknek a Fejér megyei Fülén volt hétvégi házuk, gyakran vendégeskedtek egymásnál, imádtak összejárni. Ezért nem meglepő, hogy Koós családja úgy döntött: a színész sírjához közel temetik el a Táncdalfesztivál királyát.

Lemértük, Bajor és Koós sírja között mindössze 15 méter a távolság, így a két jó barát ugyanolyan közel lesz egymáshoz, mint amikor még mindketten erejük teljében voltak. Elég csak a fülei nyarakra gondolni, hiszen a hétvégi házuk között sem volt sokkal nagyobb távolság.

Az elválaszthatatlan páros még a kilencvenes évek elején ismerte meg egymást, Verebes István révén. Koós annyira megszerette a sokak által csak Kicsihuszárnak nevezett Bajort, hogy egy külön fejezetet is szentelt neki az önéletrajzi könyvében.

"Az első pillanattól valami egészen különös, cinkos kapcsolat alakult ki közöttünk. Nem nevettünk, nem kacagtunk, nem derültünk, nem mosolyogtunk, hanem hangosan, teli pofával, vinnyogva, szűkölve, visítva röhögtünk. Mindenen" - áll a Koós Kapitány Képtelen Képes Könyve című kötetben.

Korábban úgy volt, hogy közvetlenül a 2002-ben elhunyt Hofi Géza mellé temetik Koóst, ott is lett volna szabad hely a művészparcellában. Bár a család végül máshogy döntött, a kabarékirály sírja sincs messze Koósétól, mindössze 40 lépés a távolság. Így a 81 éves korában elhunyt táncdalénekes valóban hozzá méltó helyen, pályatársai és legjobb barátai közelében nyugszik majd.

A %RIPOST% munkatársa kint járt a Farkasréti temetőben, ahol már kedd délelőtt megkezdődtek az előkészületek a művészparcellában.

Hogy mit mondott lapunknak a temető munkatársa, az kiderül a %RIPOST% szerdai lapszámából!

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai