Létrehozva: 2020.10.09.

Ezért néznek ferde szemmel Gabriela Spanicra

A világsztárt meglepte, hogy ijedten fogadják a közeledését azok, akik nincsenek hozzászokva a venezuelai virtushoz. Vagyis gyakorlatilag mindenki...

A szombat este induló Dancing with the Stars világsztárja egy ide már megpróbálja kordában tartani latinos temperamentumát és feltörő érzelmeinek kimutatását, mert észrevette, hogy az emberek ezt furcsának, vagy egyenesen félelmetesnek találják. Pedig számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy mindenkivel úgy viselkedjen, ahogyan azt a telenovellák szereplői teszik egymással.

Fotó: TV2

„A szülőhazámban Venezuelában pontosan úgy viselkednek az emberek, ahogyan azt a sorozatokban látni. A haragunkat, fájdalmunkat és a szeretetünket is igen intenzíven fejezzük ki. Észrevettem, hogy bárhol is járok a világban, az emberek kicsit tartanak tőlem, ha megölelem és megpuszilom őket a bemutatkozás közben, ezért ezt már nem is annyira művelem” – kezdte nevetve Gabriela Spanic, aki túlfőzöttségével alkalmazottját is meglepte . „Amikor Mexikóba költöztem és találkoztam a házvezetőnőmmel, azonnal megöleltem, megcsókoltam, ő pedig sírva fakadt, mert korábban sosem tapasztalt hasonló szeretetet egy családnál sem. Laura nálam családtag volt és természetesen az asztalomnál kapott helyet” – mesélte a TV2 sztárja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője