SZTÁRDZSÚSZ

Exkluzív interjú Ákossal: A normális emberek vannak többen

A Kossuth-díjas zenész-előadónak a napokban jelent meg legújabb, önálló nagylemeze. Ennek kapcsán adott interjút a Ripostnak.
  • Szerző: Buster

Ákos 1988-ban robbant be a köztudatba, amikor megalapította a Bonanza Banzai szintipopcsapatot. A Kossuth-díjas előadó azóta ontja a lemezeket, versesköteteket, koncertjeivel pedig gyakran dupla, vagy akár tripla telt házakat produkál. Ákossal legújabb szólólemezének bemutatóján beszélgettünk.

Fotó: Markovics Gábor

: A pályája 32 éve töretlenül ível felfelé és úgy tűnik, elkerülik a mélypontok...

Ákos: Valóban nagyon szerencsés ember vagyok, sokat köszönhetek a kegyelemnek, a közönség szeretetének. De én is sok mélyponton, nehéz időszakon vagyok túl. Az igazságtalanság, a rosszindulatú, hamis vádaskodás többször okozott már méltatlan helyzeteket. Ezekről valahogy mindig kiderül, hogy ugyanabból a szándékból, ugyanabból a forrásból erednek. Ilyenkor elsőre megdöbben az ember, attól tart, hogy a róla szóló hazugságokat sokan elhiszik, hiszen olyan erővel tolják. Aztán a színpadon eljön az igazság pillanata, elutasítás helyett tizenkétezer ember egyszerre skandálja, hogy veletek vagyunk, veletek vagyunk… Megindító, ritka pillanatok ezek, jó ráérezni, hogy a normális emberek vannak többen. Még mindig. De csak ritkán hallatják a hangjukat, mert nem érzik a szörnyű igényt, hogy nekik folyton üvöltözniük kell.

: Mélypont jelentkezhet alkotói válságként is. Ilyesmi elérte valaha?

Ákos: Valójában nem, de sokszor hittem már, hogy többé nem leszek képes dalt írni. Amikor a most megjelent Idősziget-albumot először a kezembe vettem, megint átfutott rajtam: eddig rendben, de most mi lesz? A lemez utolsó mondta is ez: hogyan lesz ezután? Amikor az ember egy munkafolyamat során odaad mindent, amije van, sokszor érzi, hogy nem képes többre, itt a vég. Amikor 1993-ban megjelent az első szólóalbumom, a Karcolatok, rémülten hívtam fel Samut, a basszusgitáros barátomat, hogy óriási baj van, mert a kiadó alá akar íratni velem egy három lemezre szóló szerződést. Fogalmam sem volt, hogy képes leszek-e a Karcolatok után akár egyetlen dalt is írni, nem hogy három lemezt. Aztán mégis sikerült.

: Harminchárom önálló nagylemez után mi hajtja?

Ákos: Két fő irány vezet szerzőként. Az egyik, hogy csak arról írhatok, ami foglalkoztat, a másik, hogy ami foglalkoztat, arról írnom kell. Nem tűnik bonyolult rendszernek, de nekem egy életre elég.

Fotó: Markovics Gábor

: Emlékszik még arra, hogy milyen tervei voltak a húszéves Kovács Ákosnak?

Ákos: Akkoriban a Közgazdasági Egyetem hallgatója voltam, és éppen aláírtam életem első lemezszerződését. Gyerek voltam, nyilván azt hittem, hogy meg fogom hódítani a világot. Ez bizonyos mértékben sikerült is.

: Ha már a múlt… Ha most beülhetne egy időgépbe, hová menne vissza és kivel csevegne egy kicsit?

Ákos: Valahová az 1900-as évek első harmadába a Khéli vendéglő teraszára. Ha engedné, odaülnék Krúdy Gyula asztalához, vinnék neki egy kis magyar irodalmat a mi időnkből, hogy mondjon szakvéleményt

Fotó: Markovics Gábor

: Ha már a fikcióknál járunk… Kinek a bőrében töltene el egy napot, ha tehetné?

Ákos: Nagyjából a sajátomba szeretnék belebújni, mert néha még ez is nehezen sikerül, de eljátszhatunk a gondolattal. Legyen II. János Pál, kíváncsi lennék a beszélgetésre, amelyet a merénylőjével, Ali Agcával folytatott a felépülése után.

Fotó: Markovics Gábor

: Mit mondjanak majd önről unokái, ha a kezükbe kerül egy koncertfelvétele, verseskötete vagy lemeze?

Ákos: Mondják azt, hogy én voltam a dinasztiaalapító, a teljesen őrült nagy-nagyfater, aki talán mégis tudott ezt-azt. Persze semmi nem csak az enyém, én is hozott anyagból, az őseim életéből, tudásából gyúródtam össze. Remélem, hogy én is hozzá tudok tenni ehhez az alaphoz. A családi legendárium szerint leginkább anyai nagyapámra, Rajmundra ütöttem, aki nagy természetű, művészetszerető és -művelő ember volt. Megnyugtató a tudat, hogy az elődök tovább élnek bennünk, és mi is folytatódunk a gyerekeinkben.

Ákos rajong Budapestért

Bár a zenész-előadó és családja már évek óta egy Buda-környéki településen él, ma is megdobban a szíve, ha teendői a fővárosba szólítják.

„A feleségemet az egyetemen ismertem meg, az udvarlás során rendszeresen a Lánchídon át kísértem haza, mert ő a budai oldalon lakott, én meg a pestin. Akkor is elvarázsolt, ma is rabul ejt Budapest. Sok helyütt járhattam a világban, és az a véleményem, hogy ez a világ legszebb fővárosa. Szerintem jól alakulnak a város dolgai, és ha az irány nem változik, én örülni fogok”

– mondta el lapunk kérdésére az énekes.