Létrehozva: 2021.06.12.

A csajok miatt nem lett profi focista a magyar zenész

Az Irigy Hónaljmirigy nyolc kanja közül ketten is szép karriert futhattak volna be focistaként, de végül maradtak a szurkolásnál. Együtt néztük a nyitómeccset a fiúkkal...

Nem véletlen, hogy az Irigy Hónaljmirigy tagjai a Groupama Arénát választották arra, hogy együtt nézzék meg futball Európa-bajnokság péntek esti nyitómérkőzését, hiszen itt tartják majd meg egy év múlva, június 11-én az idén elmaradt nagykoncertjüket. A csapat most a sajtó munkatársaival koccintott fennállásuk 30. évfordulója alkalmából tartott grillpartin és közösen nézték meg a foci Eb. nyitómeccsét.

Így örültek az olaszok első góljának a mirigyes fiúk (Fotó: Keller Mátyás/Ripost)

Mint kiderült, a csapatból ketten is szép karriert futhattak volna be focistaként. Papp Feri mellett ugyanis Kabai Laci is aktívan rúgta a bőrt. Utóbbival beszélgetett a Ripost munkatársa a mérkőzés szünetében. „Hidegkúton voltam kisgyerek és akkoriban mi még lejártunk a grundra és sötétedésig rúgtuk a bőrt. Aztán amikor elköltöztünk Újpestre a tornatanáromról kiderült, hogy a Vasas Izzónak volt az edzője és ő toborozta az új ifijátékosokat a csapatba. Én is bekerültem és ott is ragadtam nyolc évre. Ez idő alatt nyertünk bajnoki címet és egy ezüstöt is” – mesélte a zenész, aki a középiskola kezdetekor hagyta abba a focit.

Kabai Laci nyolc éven át rúgta a bőrt ifiként (Fotó: Keller Mátyás/Ripost)

„Igazából annyi történt, hogy kicsit megjött az eszem, vagyis inkább elment és elkezdtem intenzíven csajozni, jött a középsuli és szépen lassan elkoptam az edzésekről. Valószínűleg nem volt meg bennem az elhivatottság, ami ehhez a remek sporthoz elengedhetetlen. A foci szeretete megmaradt, így természetesen az összes nagy tornát követem. A mostani Európa-bajnokságot pedig tényleg árgus szemekkel, hiszen a magyar válogatott is játszik” – mondta Kabai Laci, aki igazi mázlista, hiszen ott lehet majd kedden a Puskás Arénában, ahol a magyar csapat Portugália ellen lép majd pályára.

„Szerencsére nálunk nincs vita abból, hogy meccset nézek. A feleségem is bele-belenéz a meccsekbe, miközben otthon tevékenykedik. Sőt, most, hogy sikerült jegyet szereznem a magyar–portugál találkozóra, ő is ott lesz velem a lelátón. Komoly mázlisták vagyunk, hogy ott lehetünk kedden a Puskás Arénában” – magyarázta Laci, aki úgy véli, idén a franciák lehetnek a kontinenstorna nagy esélyesei.

Laci ott lesz a magyar válogatott első meccsén (Fotó: Keller Mátyás/Ripost)

„Megmondom őszintén, nincs kedvenc nemzetem. Én bizonyos játékosokat kedvelek és aszerint szurkolok egy-egy meccsen, hogy éppen hol játszik olyan figura, akinek a technikája lenyűgöz. Most a franciákat tartom nagy esélyesnek, mert nagyon jó a keret, de bármi megtörténhet – vélekedett az Irigy Hónaljmirigy tagja. Laci arról is mesélt lapunknak, hogyan élte meg a mögöttünk álló majd másfél szűk esztendőt, amikor a csapattal nem tudtak találkozni a rajongóikkal.

Egy kis marháskodás a Grupama Aréna lelátóján, ahol éppen egy év múlva nagykoncertet adnak majd. Fotó: Keller Mátyás

„Szinte újdonságként hat, hogy másfél év kihagyás után, most hétvégén újra színpadra állunk. Igazából rendesen lámpalázunk van. Nagyon furcsa volt a mögöttünk álló időszak, hiszen nem voltunk felkészülve ekkora leállásra. Az elején olyan volt, mintha egy filmet néztem volna. Aztán szép lassan alkalmazkodtam a történethez, ahogy mindenki más is. Ebben a másfél évben szépült a lakás, aztán a kert, végül a terasz. Humor szempontjából nem tudtunk táplálkozni a szituból, mert hát nagyon nem volt vicces. Sosem gondoltuk volna, hogy lehet olyan téma, amiből nem születnek poénok, de a világjárvány ilyen…” – nyilatkozta Kabai Laci, miközben a Groupama Aréna kivetítőin kezdetét vette a második félidő, ami végül három gólos győzelmet hozott az olasz csapatnak, a fiúk nagy örömére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai