Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.01.

Budapest színházi negyede: Újabb 200 korona-teszttel segített a magyar mecénás

Eleni Korani korábban már vásárolt 200 tesztet az Operettszínháznak, de most újabb felajánlást tett a zavartalan működés érdekében.

A görög származású műkincskereskedő és mecénás évek óta támogatja az Operettszínházat, ahol korábban díjat is alapított. Mivel idén a koronavírus-világjárvány miatt nem adták át az elismerést, Eleni Korani úgy döntött, hogy a szobrocskákra fordítandó összegből újabb 200 darab tesztet adományoz a társulatnak.

„Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy mindenki, aki megteheti, próbáljon segíteni a szívének kedves színházaknak, társulatoknak, vagy csak válasszon egy szervezetet, ahol szükség lehet a támogatására. Számomra az Operettszínház lett az egyik kiválasztott, ahová korábban már eljuttattam kétszáz koronavírus-tesztet, most pedig újabb kétszáz darabot adtam át, hogy a művészek és a társulat egyéb tagjai biztosak lehessenek abban, nincsenek veszélyben munka közben”- kezdte a mecénás, aki éppen a karácsonyi és szilveszteri online műsorok rögzítése előtt adta át a teszteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője