Létrehozva: 2021.09.20.

800 ezerbe került Bochkor hűtlensége: „A hölgynek igaza volt”

Bochkor Gábor sosem tagadta, hogy korábbi kapcsolatai során nem mindig volt ő a hűség szobra. Volt, hogy drágán megfizetett a kikacsintásért.

Bochkor Gábor egy-egy téma kapcsán hajlamos saját életéből is meríteni történeteket, még akkor is, ha ezzel magát hozza kissé kellemetlen helyzetbe a hallgatók előtt. Talán éppen ez a szokása teszi őt szerethetően emberivé az éteren keresztül.

Fotó: Bors / Retro Rádió

A hazai rádiózás fenegyereke hétfő reggel is egy vele megesett sztorival színezte ki a Retro Rádióban felmerült témát, ami nem volt más, mint a párkapcsolati, vagy azutáni bosszú. Gábor azt mesélte el, hogy egy korábbi kedvese miként reagált, amikor internetes flörtölésen kapta őt.

„Az a helyzet, hogy gyakorlatilag csúnyán lebuktam. A hölgy pedig azonnal reagált. Kitépte a kezemből a laptopot és hozzávágta a vaskeretes kanapéhoz. Ezzel 800 ezer forintos kárt okozott, de én nem tehettem semmit, hiszen ma is úgy látom, hogy igaza volt”- vallott színt Bochi, akihez csatlakozott Lovász László is, akin szintén bosszút ált egy sok évvel ezelőtti barátnője. Neki a ruháit aprította miszlikbe a hölgy, aki nehezen viselte a szakítás tényét, illetve módszeresen elvágta a közös albérletükben lévő lámpák vezetékeit is, mielőtt elköltözött.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai