Létrehozva: 2021.08.17.

Hódi Pamela foghatja a fejét, bukta a pert Berki ellen

Nem szűnik a feszültség Hódi Pamela és Berki Krisztián között. Az édesanya újra bírósághoz fordult, miután elvették az izomceleb jogsiját, de hiába.

Úgy tűnt, szakításuk után az elmúlt években rendeződött az egykori Fradi-vezér és Hódi Pamela kapcsolata. A bíróság által korábban jóváhagyott közös megállapodást mindketten elfogadták és betartották. Berki először hétvégi apukaként állt helyt, később pedig heti felváltásban nevelték a gyermeküket. Egészen addig, amíg közúti veszélyeztetés miatt nemrég bevonták Berki jogosítványát. Ekkor Pamela újra bírósághoz fordult. Az édesanya ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő, melyben azt kérte: Berkit tiltsák el attól, hogy autóval Natikát iskolába vigye. Borshoz eljutott dokumentumból kiderült, a bíróság a kérelmet elutasította.

Berki imádja a kislányát, ahogyan Nati is őt

A lap megkereste Berki Krisztiánt, aki meglepődve fogadta hívásunkat, és megerősítette, valóban pontot tett a bíróság az ügy végére. A híresség ugyanakkor biztos abban, hogy nem utoljára vendégeskedik a bíróságon volt párjával.

„Pamela a közösségi oldalamon látott egy régi fotót, amin úgy tűnt, mintha vezetnék. Ez azonban csupán szomorú a feltételezés részéről, hiszen jól tudhatja, hogy nincs jogosítványom, tehát nem vezetek. Egyébként is az elsők között állítana meg a rendőr, hiszen eléggé feltűnő személyiség vagyok, tehát higgye el, hogy nem kockáztatnám, hogy bűncselekményt kövessek el… A másik állítása, amiért bíróságra ment, hogy veszélyeztetném Natikát, ami ugyancsak képtelenség! Hangsúlyozom: semmilyen körülmények között nem sodornám veszélybe a lányomat és nem igaz, hogy agresszívan vezetek. Csak akkor fogok újra volán mögé kerülni, ha visszakaptam a vezetői engedélyem. Addig is, ha Natikát iskolába akarom vinni, vagy bárhová, nyugodtan vihetem taxival, sőt BKV-busszal is! Arról pedig ne feledkezzünk meg, hogy Mazsinak van jogosítványa, így mellé bátran beülhetek a lányommal. Ezt nem tilthatja meg nekem Pamela, amellyel a bíróság is egyetértett” – mondta ingerülten.

Úgy tűnik, a bíróság nem az édesanyának ad igazat

„Fáj, hogy még mindig itt tartunk. Pamela az anya és az apa viszonyhoz nem méltó dolgokat kíván ráerőltetni a bíróságra, miközben én próbálom a gyermekem fejlődését előmozdítani minden cselekedetemmel. Igen, az előző kapcsolatom idején valóban hatvan- perces apuka voltam, de ma már nem így van! Igenis a részese akarok lenni a lányom felnőtté válásának, nem csak a tartásdíjat szeretném fizetni” – jelentette ki a híresség.

Ennek az ügynek most pont került a végére, de még mindig van, amiben nem értenek egyet. Mint azt Berki mondja, ha muszáj lenne, a szülői felügyeleti jogairól is lemondana, de Natikáról sosem.

„Láttunk már olyan viszonyt is, ahol a gyermek nem kíváncsi a szülőjére, ha így lenne, ezt el kellene fogadnom. De nálunk teljesen más a helyzet. Natinak pont az a kívánsága, hogy ugyanannyi időt tölthessen nálam, mint az édesanyjánál. Ha drogos, alkoholista vagy munkanélküli földönfutó hajléktalan lennék, akkor talán még el is kellene fogadnom, hogy tiltja a gyermekét az apjától. Már nyolcéves a kislányunk, és el tudja dönteni, mit szeretne. Lehetne itt egymás ellen vagdalózni, de mindkettőnknek elsősorban Nati érdekét kellene néznünk”– mondta Krisztián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője