Létrehozva: 2020.03.09.

Elképesztő ajándék: Berki 10 milliós verdával lepte meg feleségét

Berki Krisztián sosem volt az a szerény fiú, de egy ideje a korábbiaknál is komolyabb pénzszórásba kezdett.

Mazsi nem hitt a szemének, amikor nőnap reggelén kedvese átadta neki az ajándékát. Berki Krisztián ugyanis egy masnival átkötött, hófehér luxusverdával lepte meg őt a jeles napon.

Fotó: Sulyok László

A politikai karrierről álmodozó izomceleb életében persze egy nőpalánta is fontos szerepet játszik, így ő sem maradhatott ki a nagyvonalú ajándékozásból. Nati egy az autó márkájával megegyező bringát kapott, ami a kabrió árához képest ugyan elenyésző értékkel bír, de így is bőven 100 ezer forint fölötti összeget kellett kicsengetnie érte. Lapunk megkereste Berki Krisztiánt, aki kicsit sem érzi túlzónak a nőnapi meglepetéseit.

„A képlet rém egyszerű… Az a dolgom, hogy azt a két nőt, akik a legfontosabbak az életemben, boldoggá tegyem. Természetesen nem arról van szó, hogy az anyagiakkal letudom ezt a kötelezettségemet, hiszen emellett minőségi időt is töltünk együtt, vagyis nem minden a pénz, de mondjuk, hogy nem kevés”

- kezdte Berki, aki a Ripost napilap hétfői számában azt is elárulja, miért nyúlt ilyen mélyen a zsebébe és persze Mazsi is megszólal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Kubatov bejelentette: Sztankovics visszatért!

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője