Létrehozva: 2021.01.21.

Beregi Péter: Mi visszük tovább Sas József örökségét!

Sas József kollégái és barátai mindent megtesznek majd, hogy őrizzék az emlékét és ameddig bírják szusszal, tovább vigyék a stafétát.

Sas József 1973-ban szerződött a Mikroszkóp színpadhoz, ahol akkoriban egyedülálló módon „elnézték” az odamondogató politikai humort. Így kialakulhatott az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő kabaré, amely fénykorát éppen Sas József vezetése alatt élte 1985 és 2009 között. Ezekben az évtizedekben vállt fogalommá a Sas kabaré, melyben mások mellett bérelt helye volt Heller Tamásnak és Beregi Péternek, akik Sas halálával a műfaj utolsó mohikánjai lettek. Ők azok, akik a jövőben színpadra vihetik a legendás komikus hagyatékát…

Fotó: Ripost

„Az egyszerűen nem lehet, hogy ennek itt vége van! Józsi hagyatékát nem hagyhatjuk a feledésbe merülni és mindent meg is teszünk majd annak érdekében, hogy ez a fajta zenés kabaré visszatérhessen a színpadra” - kezdte lapunknak Beregi Péter, aki reméli, hogy Heller Tamással karöltve, képesek lesznek újra feléleszteni ezt az egyébként nagyon nehéz műfajt.

Fotó: MTI

„Meg kell teremteni a körülményeket ahhoz, hogy ezt a Józsi által naggyá tett műfajt újra feltegyük a térképre. Először is naprakésznek kell lenni a napi politika eseményeivel, majd jó érzékkel ki kell választani azon történéseket, melyekből ízlésesen viccet lehet csinálni. Aztán meg kell írni, meg kell tanulni és jól kell eljátszani. Ugyanakkor ott a veszély, hogy mire készen vagyunk, a humor forrását leváltják és eltűnik a közéletből. Nagyon nehéz ma már időtálló karaktereket találni, így időtálló jeleneteket is nehéz írni” - fejtette ki Beregi, aki úgy véli, hogy Sas József otthona igazi, színpadra kívánkozó kincseket rejthet.

„Ha eljön az ideje, megkérem majd Józsi özvegyét, hogy nézze át a jegyzeteket, hiszen rengeteg ötlet, vagy poénkezdemény heverhet ott parlagon. Csupa olyasmi, amin Sas József dolgozni akart. Hiszen ő bízott abban, hogy felépülhet és készült is vissza imádott közönsége elé...” - zárta gondolatait Beregi Péter.

Fotó: MTI

Heller Tamás neve is összeforrt a Sas kabaréval és természetesen a Mikroszkóp Színpaddal is. A népszerű színész-humorista is bízik abban, hogy lesz lehetőségük és erejük tovább vinni mindazt, amit Sas József maga után hagyott. ”Miután Józsi 2019 februárjában agyvérzést kapott, megkerestek minket a Fészek Klubtól, hogy vigyük tovább a kabarét. 2018-ben tíz előadást csináltunk, tavaly pedig ötöt, majd jött a vírus és mindennek véget vetett. Józsi is tervezte, hogy ott tér vissza, de erre sajnos már nem kerülhetett sor. Ha lesz rá lehetőség, én is szeretném folytatni. Annyi évet töltöttünk el ebben a műfajban, nekünk ezt vinni kell tovább” - jelentette ki Heller.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai