Létrehozva: 2021.07.15.

Így úszták meg Balázs Kláriék az ötvenmilliós plágiumpert

Nem kell kifizetnie Balázs Klárinak azt a hatalmas összeget, amelyet egy izraeli zeneszerző követelt tőle a Találd ki gyorsan a gondolatom című dal „ellopásáért”

Balázs Kláriék a plágiumpert megúszták, döntött a bíróság. A legnagyobb vesztes a közönség, amely nem hallhatja többé a slágert a Korda házaspártól.

Balázs Kláriék a plágiumpert

2018-ban Henri Bratter, Izraelben élő francia zeneszerző eljárást indított Balázs Klári ellen azzal az indokkal, hogy a magyar énekesnő jogtalanul használja azt a dallamot, amelyet a Grammy-díjas Ofra Hazának írt Tfila címmel.

A Találd ki gyorsan a gondolatom című sláger magyar szövegét Szenes Iván írta, Klári és Korda György 2018-ig számos alkalommal tűzte műsorra, a jogvita kirobbanása után azonban egyszer sem énekelte. Balázs Klári korábban így nyilatkozott az ügyről:

Megdöbbentett minket, hogy a semmiből előkerült ez az ember, és beperelt. A nyolcvanas évek elején egy rajongónk nyomta a kezünkbe a dalt azzal, hogy talán érdemes lenne foglalkoznunk vele. Meghallgattuk, és nagyon tetszett. (...) Sosem állítottuk, hogy mi írtuk. Bizonyítani tudom, hogy egy 2003-as Readers Digest kiadásban feldolgozásként szerepel. Bíztunk benne, hogy az ilyenkor szokásos módon, a Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül megérkezik az engedély a feldolgozáshoz. Sajnos nem így történt. Amikor előkerült a zeneszerző, mi peren kívül szerettünk volna megállapodni vele. Nem vitattuk, hogy ő írta a zenét, és azt az összeget fel is ajánlottuk neki, amit a valóságban jogdíjként megkaptunk a dalért. Annyit elárulhatok, hogy a zeneszerző által perelt összeg és a valós bevétel köszönőviszonyban sincs egymással...”

A per első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék elutasította az izraeli zeneszerző keresetét, és mindössze annyi pénzt ítélt meg, amennyit Klárikáék peren kívül is fizettek volna neki. Ezzel azonban nem volt elégedett Bratter úr, így másod fokra vitte az ügyet, de ismét csalódnia kellett. A bíróság elutasította a keresetét.

„Még le sem zajlott a per, de már azt írták az újságok, hogy Balázs Klári lopott „ mondta a Bors megkeresésére az énekesnő.

„Talán nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen elkeserítő nekem, nekünk, akiknek sok száz slágerünk van és még soha az életben nem keveredtünk plágium gyanújába. Megnyugvással tölt el, hogy a bíróság is úgy gondolta, irreális, amit az izraeli zeneszerző kért. A keresetét elutasították, ezzel is igazolva, hogy nem plagizáltam. Remélem, ezt is megírják majd azok az újságok, amelyek lopással vádoltak. Örülök, hogy vége az egésznek” – sóhajtott Klári, majd hozzátette:

„Ezt a dalt soha többé nem fogjuk énekelni. Ha úgy gondolja ez az ember, hogy jól döntött, lelke rajta. Csak a rajongóinkat sajnálom, ők a legnagyobb vesztesei az ügynek, mert tudjuk, hogy nagyon szerették ezt a nótát.„

Korda György is megkönynyebbült

„A per lezárult, a férfi pervesztes lett. Megvártuk, amíg végérvényesen befejeződik, mert addig nem mondhattunk el minden részletet: Ez a férfi nemcsak a dal szerzőjeként akarta magát feltüntetni, hanem az átdolgozás zeneszerzőjeként is. Ez nonszensz.”

 

Hatvanmilliót akart a zeneszerző

Izraeli sajtóbeszámolók szerint Henri Bratter több mint 200 ezer dollárt, vagyis hatvanmillió forintot akart volna kapni Balázs Kláritól, szerinte ennyi pénzt kerestek Kordáék majdnem negyven év alatt a dal után járó szerzői jogdíjból. Hogy elszámolta magát, az nem kérdés, a bíróság végül 25 ezer dollár kártérítést ítélt meg, ami hétmillió forintnyi összeg. Most azonban a perköltség felét is neki kell fizetnie, vagyis Bratter alig a tizedét kaszálhatta annak, mint amit szeretett volna és Balázs Kláriék a plágiumpert megúszták.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot