Létrehozva: 2019.07.04.

Bagi Iván: "Nem tudtam felszabadulni, egy görcsös személyiség voltam"

A Sláger Téma címû mûsorban Ernyey Béla, Havas Henrik, Vitray Tamás és Fábry Sándor is megelevenedik - legalábbis hangban, Bagi Iván elõadásában. A népszerû humorista Kalmár Tibor vendégeként mesél karrierjérõl, a Bagi-Nacsa páros néhány kulisszatitkáról, és irodalmi ambícióiról a Sláger FM hallgatóinak.

Szerző RIPOST

A többségnek ismerősen cseng Bagi Iván neve. Nem véletlen, hiszen a humorista immár 24 éve alkot népszerű párost Nacsa Olivérrel, akivel idén átvehették a humoristák legkiemelkedőbb díját, a Karinthy-gyűrűt. Iván a Sláger FM hallgatóinak elárulja: a díj hosszú évek kemény munkáját koronázza meg, és bízik benne, hogy a következő 25 évben is egy párost alkothat Nacsával, és lehet saját show-műsoruk. Hozzáteszi, ahogy az idők, úgy a trendek is változnak, az általuk képviselt kabaréműfaját is érdemes továbbfejleszteni, amely már teljesen eltér az itthon népszerű stand up comedy műfajától, s helyette inkább amerikai mintát követ.

 

„A mi művészi ambícióinkban van némi hagyományőrző szándék”

 

– fűzi hozzá. A páros munkássága – főleg hírességek kiparodizálásával – futótűzként terjedt el a köztudatban, két legkedvesebb karakterük Korda György és Molnár Piroska. Velük olyan jó kapcsolat alakult ki az évek során, hogy személyesen is jelen voltak a díjátadón.

Bagi elárulja, általában nincs sértődés a kiparodizált személyek részéről, bár az ellenkezőjére is volt már példa, szerencsére azonban sikerült feloldani a konfliktust.

„Néhányan engem is próbáltak kiparodizálni, olyankor nagyon furcsa volt magam viszontlátni. Nem egy kellemes érzés, senkinek sem az”

– teszi hozzá Iván. Arra a kérdésre, hogy mi a páros dinamikájának titka, mosolyogva válaszol.

„Nagyon különböző személyiségek vagyunk, ez a duónk motorja. Van köztünk egy termékeny feszültség az előadások alkalmával”

– meséli, majd példaként említi Bud Spencer és Terence Hill világhírű párosát, akik szintén rendkívül különböztek.

A humorista több kulisszatitkot is megoszt a hallgatókkal: egy négy-öt napos forgatási időszak alatt két adást is felvesznek. Ez néha kilencven karaktert fed le, tehát előfordul, hogy egyetlen nap alatt külön-külön 10-12 karakter bőrébe is belebújnak. Mesél nehéz gyermekkoráról, és arról, mit jelentett neki élete során ez a műfaj. „Nem tudtam felszabadulni, egy görcsös személyiség voltam, viszont amikor egy karaktert alakítottam, teljesen felszabadultam, szárnyaltam. Nem kellett inni, se drogozni, csak játszani” – emlékszik vissza Bagi, majd hozzáteszi, gyakran úgy hangolódtak rá Nacsával a fontos tárgyalásokra, hogy előtte eljátszották a legrosszabb, a közepes, és a legjobb lehetőségeket.

A humorista tőle nem megszokott komolysággal mesél írói törekvéseiről is, és az eddig megjelent kilenc kötetéről. Számára az írás a teremteni vágyásról szól, és arról, hogy maradandót alkothasson. A Sláger Téma hallgatóinak elárulja, hogyan születnek a versei, és miként élte meg a kezdeti kudarcokat. Mesél arról, milyen kritika érte Fábry Sándortól, akit bálványozott, szinte már istenként tekintett rá, majd arról is, hogy minek, vagy kinek köszönheti mégis, hogy erre a pályára lépett. „Orbán János Dénes volt az első igazi költő, aki arra biztatott, hogy írjak, mert van keresnivalóm ezen a pályán. Nagyon örültem ennek, számomra ez nagyon fontos volt.

Meglehet, hogy enélkül nem is írtam volna semmit”

– árulja el.

A Sláger Téma vasárnapi adásából megtudható, mit gondol Bagi Iván a kortárs költőkről és költészetről, hogy mikor jelenik meg újabb alkotása, illetve azt is, mi az a „naplóvers”.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot