Létrehozva: 2019.12.09.

80 millióért kelt el Andy Vajna hagyatéka

Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni Andy Vajna hagyatékának szombati árverésén, ahol a szakértők is csak kapkodták a fejüket.

Soha akkora tömeg nem volt még egyetlen hagyatéki árverésen sem, mint amekkora összegyűlt szombat délután a Nagyházi Galériában, ahol Andy Vajna személyes tárgyaira és filmes relikviáira lehetett licitálni.

Fotó: Sulyok László

Az árverésnek három fő eleme volt, mégsem ezeknél alakult ki igazi licitháború. Olyannyira nem, hogy a három Rambo-kés végül nem is talált gazdára, mert csupán egyetlen online licit érkezett a 20 milliós kikiáltási árra, de azt még az aukció közben visszavonta az ajánlattevő.

Fotó: Sulyok László

Az egykori kormánybiztos Bentley-je 10 millióról indult és végül 15 millió forintos leütésen talált új gazdára.

Fotó: Sulyok László

Végül az aukció legjobban várt darabja sem bolygatta fel túlságosan a kedélyeket. Munkácsy Mihály tanulmányképe végül a 28 milliós kikiáltási áron kelt el. A majd 260 tétel összesen 80 millió forintért kelt el, melynek egy részét Vajna Tímea jótékonysági célra fordítja majd.

Munkatársunk a helyszínen beszélgetett egy szakértővel, aki elárulta: szokatlan volt az az érdeklődés és aktivitás, amit Vajna hagyatéka váltott ki az emberekből.

„Rengeteg aukción jártam már, de sosem láttam még hasonló őrületet korábban. Már az első percekben csak kapkodtam a fejem, annyira elszabadultak a licitek. Jól lehetett látni, hogy mennyire elkülönültek Andy személyes tárgyai, bútorai és a filmes relikviák. Meglepő volt látni, hogy viszonylag új bútorokért fizettek a licitálók százezreket pusztán azért, hogy elmondhassák: Andy Vajna asztalánál kávéznak, vagy az ő komódjába pakolásznak mostantól. Maradjunk annyiban, hogy a legtöbb tárgy jócskán a valós értéke felett ment el”

- kezdte lapunknak a szakértő, aki elárulta, szerinte mi történik a jövőben a világhírű filmproducer valós szellemi hagyatékával.

Az árverésen feltűnt Vajna Tímea testvére, Palácsik Lilla, aki szerette volna megszerezni a Szabadság, szerelem és A miniszter félrelép című filmek díszkötéses forgatókönyveit, de végül alulmaradt a licitharcban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője