Létrehozva: 2020.01.20.

Betyáros disznóvágást rendezett Ambrus Attila

Alig aludt néhány órát a disznóvágás előtt Ambrus Attila. Első rendezvényét szervezte meg, de megérte a fáradalmakat. Olyan jól sikerült, hogy máris a következőt várják a helyiek

Szabadulása után Ambrus Attilának nagy tervei voltak, melynek jó részét eddig sikerült is megvalósítania: családja lett, kerámiákat készít, történetét megfilmesítették és most nyugodt életet él Esztergom mellett, Búbánatvölgyben. Ahogy korábban megírtuk, Ambrus olyan jól érzi magát vidéken, hogy lehet, hamarosan nyugdíjba is vonul. Tervei szerint idősebb korában a saját készítésű pálinkáját iszogatja a barátaival a kertben, miközben disznótort tart. Ezek a tervek persze, még váratnak magukra, a nyugdíj előtt még szeretne tenni a közösségért.

Fotó: Sulyok László

Egyre fontosabb szerepet tölt be életében a parasztkultúra és a hagyományőrzés, amit a környékbélieknek is szeretne megmutatni. Ezért tartott disznóvágást a hétvégén, amin több százan vettek részt. Nem csak Bubánatvölgyből, de Budapestről is érkeztek vendégek, akik egy pálinka után, szempillantás alatt elengedték magukat. Az italozás mellett, végig követhették a disznóvágás minden folyamatát, majd meg is kóstolhatták az állat húsát. Mindenki jóllakhatott: Se perc alatt elkapkodták a hurkát-kolbászt, pecsenyét, miközben a talpalávalóról hagyományőrző népzenészek gondoskodtak.

Fotó: Sulyok László

A karikás-ostor sem maradhatott el, a pásztorok öltözetét viselő betyárok, bemutatót tartottak a vendégeknek. Nem csoda, ha Ambrus Attila egy percre sem állt meg, aktívan részt vett a disznóvágásban miközben meggyőződött arról is, hogy a vendégek mind jól érzik magukat.

„Én voltam a házigazda, de az esemény egyesületi szinten szerveződött. Egy jó disznóvágással szerettük volna felvidítani Búbánatvölgyet, és megmutatni a környéken élőknek, hogy bizony lehet olyan ételt készíteni, ami tartósítószertől mentes. Volt itt minden, kolbász is dögivel, például csípős, erdélyi, amiben nincs paprika, de készült hagyományos is. A rendezvény kulturális része mellett nyilván a szórakozásé volt a főszerep, de betartottam az ígéretem. A whiskyvel is vigyáztam. Nagyon komolyan vettem a dolgot, minden lépésre oda kellett figyelni. Már előző nap is levágtunk egy 200 kilós disznót, így mondhatni, két napig nem aludtam semmit, de megérte. Ha jó visszajelzések érkeznek, minden évben szervezünk egy disznóvágást”

– mondta Ambrus, akinek legfőbb célja, hogy egy nap saját háztáji jószágot tarthasson.

Fotó: Sulyok László

„Persze, ott még nem tartunk, de a hosszú távú tervek között szerepel, hogy egy barátommal együtt saját disznókat tartsunk. A családunk ételei nagyrészt már most olyan zöldségekből és gyümölcsökből készülnek, amit mi magunk termesztettünk. Legutóbb épp karácsonykor a saját, házilag savanyított káposztánkból főztem töltött káposztát. Arról még egy videót is feltettünk az internetre, közel 400 ezren nézték meg, aminek nagyon örültem, pedig lássuk be, van hová fejlődjek. Az ismerőseim mind azt mondják, hogy amihez nyúlok, az arannyá változik, de nyilván én ezt nem mondom, nem vagyok ennyire nagyképű. Az viszont biztos, hogy szeretek főzni, a kemencés ételekben és a kenyérsütésben verhetetlen vagyok és úgy tűnik, hogy a hurka-kolbász készítése is megy nekem”

– mondta Attila aki nemrég a pincéjét is megépítette, ahol saját bort készít a családjának és a barátoknak. Több képet az eseményről a Ripost napilap hétfői számában találsz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai