Létrehozva: 2019.11.15.

A Fölszállott a páva ismét a gyerekeké

„Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is, hiszen a népzenei és néptáncos tehetségkutató újra a gyerekeké.

2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat és tehetségükkel csalhatnak mosolyt és (öröm)könnyeket a tévénézők arcára.

Fotó: Váradi Levente

„Úgy gondolom, hogy a népzenének, a néptáncnak és a gyermekjátékoknak megvan az a jótékony hatásuk, hogy egészségesebbé tudják tenni a frusztrált hétköznapokat ebben a rohanó világban és nagy szerepet játszanak a gyerekek lelki, érzelmi fejlődésében, hogy egészséges lelkületű és kiegyensúlyozott felnőtt válhasson belőlük. Azok a gyerekek, akik táncolnak, zenét tanulnak, sokkal jobban tudnak teljesíteni az élet más területein is, segíti például a matematikát vagy a kreativitást. Minél hamarabb találkoznak vele, annál nagyobb hatékonysággal tud majd kihatni a mindennapjaikra”– tette hozzá Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője, aki ebben az évben zsűriként segíti a kis tehetségeket.

A szereplők azt is kiemelték, hogy ugyanúgy, ahogy kultúránkat, hagyományunkat ápoljuk, a bolygónk jövőjére is oda kell figyelni. Biciklizés, elektromos autók, kevesebb szemetelés, faültetés, állatvédelem és újrahasznosítás: ezek mind-mind fontosak a Fölszállott a páva indulóinak, akik fiatal koruk ellenére nagyon is tudatosak, ha környezetvédelemről van szó.

„A Fölszállott a pávában most már nem csak a hagyományőrzésről van szó, hanem a jelenünkről és a jövőnkről is. Sok mindent tanulhatunk ezektől a gyerekektől. A magam részéről mindent elkövetek azért, hogy a gyermekeim szemébe tudjak nézni a következő években, amikor meg fogják kérdezni, mégis mi a mi örökségünk?” – árulta el Novák Péter a népzenei és néptánc tehetségkutató új évadáról.

A műsorvezető szerint fantasztikus lehetőség, hogy nyomon követhetjük, miként adódik át az évezredes tudás generációról generációra a szemünk előtt. A múlt jelenné válik ezekkel a gyerekekkel, akik egyszerre élnek a népi kultúrában és a 21-ik században.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Kulisszatitkokért, érdekességekért érdemes felkeresni a Fölszállott a páva Facebook és Instagram oldalát, valamint a folszallottapava.hu honlapot.

Fölszállott a páva – minden pénteken élőben 19.30-tól a Duna Televízión.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője