Létrehozva: 2020.04.18.

Szikora Robi: Már tíz éve éreztem, hogy le kellene állni egy kicsit

Robi kihasználja az önkéntes karantén adta kényszerszünetet arra, hogy behozza a lemaradásokat és egy kicsit elcsendesedjen...

Az R-GO frontembere köztudottan mélyen vallásos ember, így ő, sok millió hívővel együtt Istenben keresi a kapaszkodót a koronavírus-világjárvány idején is. Szikora Robi most főleg az online istentiszteleteket követi, hiszen abban a templomban, ahová minden nap járt, most nem tartanak miséket. A zenészlegenda mindemellett kihasználja az önkéntes karantén adta nyugalmi időszakot, amire már nagy szüksége volt.

Fotó: Szikora Róbert

Krisztus első mondta a feltámadása után ez volt a tanítványaihoz: Ne féljetek! Ez a mondta talán az egyik legfontosabb üzenet a keresztényeknek, amit ezekben a nehéz napokban is érdemes megfogadni. Ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk? No, persze a koronavírus most ellenünk van, de ettől nem szabad rettegni, mert félelemben nem lehet élni. Mindent be kell tartanunk, amit Müller Cecília mond, és ha így teszünk, épen és egészségesen vészelhetjük át ezeket a heteket”

- kezdte lapunknak a közelgő Eucharisztikus világkongresszus arcának is megválasztott előadó, aki a bezártság ellenére is igencsak termékeny időszakot tudhat maga mögött.

„Az az igazság, hogy már tíz éve motoszkál bennem a gondolat, hogy egy kicsit lenyugodjak, befelé forduljak és utolérjem magam a rengeteg elmaradásomban. Most, ha kényszerűségből is, de ez megtörténik. Sok olyan könyv van, amit szeretnék elolvasni és a fiókban ott lapul több tucatnyi dalkezdemény is, amit most befejezhetek. Ennek a „leállásnak” számomra az a tanulsága, hogy nem kell folyton nyüzsögni és ott lenni mindenhol. A világ nem áll meg, ha egy picit kivonjuk magunkat a folytonos rohanásból”

- fejtette ki lapunknak Szikora Róbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hiába várták a milliárdos Jákob Zoltánt a cége buliján, nem ment el, aztán váratlan dolog történt

origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

borsonline.hu

Kiderült a titok! Ezért áll a bál Stana Alexandra és Meggyes Dávid között?

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp kritikája a lecserélt Szoboszlai Dominiknek is szólhatott

ripost.hu

60 évig egy vastüdőben élt a nő: egy áramszünet miatt kellett meghalnia

hirtv.hu

Svenk: Berobbant a mozikba a Semmelweis + videó

origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

mindmegette.hu

Így lesz tökéletes a bejgli: a nagyi titkos hozzávalója kell hozzá

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Rosszul sült el a meglepetés, súlyos vádak érik kislánya miatt G.w.M-met

LELKIZŐ

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

LELKIZŐ

"Hanna ebből semmit nem fog érezni..." - Krausz Gábor életében új fejezet kezdődik

LELKIZŐ

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

SZTÁR

Lassan teljesen megvakul Hollywood dívája!

SZTÁR

"Fizikálisan és mentálisan is túl kellett lépnem egy határon" - Lissák Laura a kamerák előtt omlott össze

SZTÁR

Meggondolta magát Meghan Markle: mindent megtesz, hogy újra a király kegyeibe kerüljön

SZTÁR

Pásztor István emlékére muzsikált Mága Zoltán, az elhunyt politikus kedvenc számait játszotta el