Létrehozva: 2019.12.10.

20 év után az Arénában a JAZZ+AZ!

Ne analizáld, ne bonyolizáld. Mivel éppen húsz éve történt, hogy átszáguldott a magyar pop egén a Jazz+Az üstököse, a rendhagyó jubileum alkalmából Gesztinek, Désnek és a lányoknak kedvük támadt egy új körhöz a Sportaréna színpadán.

2000-2020: 20 YEARS CHALLENGE!

Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dóri, Dés Lászlóval és az eredeti zenekarral

Annak idején Geszti és Dés akkor találták ki, hogy együttest alapítanak, amikor A miniszter félreléphez írtak dalokat, és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A Dés-Geszti szerzőpáros már a Jazz+Az előtt is olyan sikereket tudhatott magáénak, mint A Dzsungel könyve musical a Pesti Színházban, sőt a köztük lévő együttműködés azóta is töretlen, gondoljunk csak A Pál utcai fiúk zajos ünneplésére a közelmúltból!

Geszti már akkor is tisztában volt vele, hogy „egy nő több mint három”, de azzal is, hogy ez a bölcsesség az együttesre nem érvényes. Így három fiatal és tehetséges énekesnő csatlakozásával jött létre a Jazz+Az produkció, hogy rövid de intenzív pályafutása alatt sikert sikerre halmozzon. Albumaik platinalemezt értek, a közönség hamar szívébe, illetve fülébe zárta a különleges zenei világú, slágeres, de az átlagosnál jóval igényesebb hangszerelésű dalokat.

MEGINT HÉTFŐ – PÉNTEKEN!

Most, 2020. január 17-én, pénteken a rajongók csak egyetlen alkalommal újra találkozhatnak az együttessel az Arénában. Figyelem, a Ház befogadóképessége véges! Aki viszont bejut, annak újra indul a show, felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik a Geszti szövegláda. A nagyszabású koncerten lehet, hogy végre arra a kínzó kérdésre is választ kapunk: vajon „mit tehet a sejt, aki mit se sejt?”

Jegyeket itt találsz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Női kézilabda: nehéz olimpiai csoportban a magyar válogatott

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

magyarnemzet.hu

Guardiola úgy beszélt a Realról, hogy arra Madridban is felkapják a fejüket

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot