Létrehozva: 2015.06.25.

Tűrt, tiltott, támogatott: az emberiséggel egyidős az orális szex

Remélted, hogy a dédid azt se tudja, mi az, ugye? Ki kell, hogy ábrándítsunk: amióta az ember két lábra állt, csinálja.

Õskor

Egy igen alapos összeállítás  szerint az első bizonyíték arra, hogy az emberek felfedezték, hogy a szájukkal is tudnak egymásnak örömet okozni, az újkőkorból, azaz nagyjából 10-12000 évvel ezelőttről származik.
A bizonyíték egy kőszobrocska, ami egy édeshármast ábrázol: egy nő éppen orális örömökben részesít egy férfit – egy másik pedig épp mögötte dolgozik.
Hm, őseinknek ezt még nem tiltotta semmilyen morális gátlás…



Ókor

A később kialakuló vallásokat sem hagyta hidegen a kérdés: az egyiptomi földisten, Geb az egyetlen a mitológiában, aki fellációban tudja részesíteni saját magát. Erre a kunsztra egyébként a halandó férfiak 1-2 ezreléke képes.

A Római Birodalom idejében annyira alávetett szerepet tulajdonítottak annak, aki éppen adja valakinek a szex e formáját, hogy büntetésnek használták: ha egy földműves elkapott egy tolvajt a földjén, a tolvajnak cserébe bizony ki kellett nyitni a száját.

A rúzs használata is innen ered: az erre a szolgáltatásra hajlandó kurtizánok vörösre festették az arcukat, hogy a férfira kész punci színét imitálják – ebből mára csak a vörös rúzs maradt. Persze ma már az összefüggés sem ennyire egyértelmű, de nem véletlenül találjuk szexinek.



Középkor

A kereszténység korai szakaszában rosszabb idők jöttek: már i.sz. 1000 körül kihirdették, hogy aki ilyet tesz, annak 7 évig minden ünnepnapon vezekelnie kell.

A Bibliában összesen egyszer szerepel az orális szex. Salamon énekében így dícséri egy nő: „Az õ árnyékában felette igen kívánok ülni; és az õ gyümölcse gyönyörûséges az én ínyemnek.”



Újkor

A reneszánsz korában, Franciaországban akkora népszerűségnek örvendett ez a tevékenység, hogy nemcsak költők énekelték meg, hanem a magánszínházak előadásaiban is gyakran szerepelt.

A prűd angolok viszont deviáns magatartásként értelmezték és persze tiltották. Ezt az akkor alakuló Egyesült Államokba is átvitték: 1880-ban még csak két állam üldözte az örömszerzés ilyen fajtáját, 40 évvel később viszont már 24 állam próbálta törvényben tiltani, hogy az emberek ne csak az ölükkel szeressék egymást.

A névadó franciáknak persze az 1900-as évek elejére receptjük is volt rá: az akkori divat szerint egy igazi franciázás kicsi, vörös bútorokkal berendezett szobákban, vagy portói borokkal ellátott fürdőkben az igazi.



Tiltásból divat

Az utolsó áldozatnak talán Charlie Chaplint nevezhetjük: a válópere során 625000 dollárt fizetett a feleségének, amiért arra kérte, hogy a szájával is szeresse.

Az igazi fellendülés a II. világháborúval jött el: az Európából hazatért amerikai katonák vitték magukkal a tapasztalatokat, és az ’50-es évek elejére már a párkapcsolatok fele az USA-ban is élt az orális örömök lehetőségével.



A 60-as, 70-es évek szexuális forradalma rengeteget tett az orális szex elfogadásáért, de a törvényeket csak a videokorszak és az azzal együtt hétköznapi fogyasztásra szánt pornó elterjedése tudta megváltoztatni.
Bill Clinton és Monica Lewinsky ovális (a korabeli szóvicc szerint orális) iroda-béli afférja óta pedig azt is tudjuk, hogy ez nem is igazi szex.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!