Létrehozva: 2018.03.03.

Nem így képzeltem a szerelmet: Kipakolnak a cserbenhagyott férfiak

Veszekedés közben a nõk száján gyakran csúszik ki olyasmi, amit késõbb megbánnak. De hiába kérnek bocsánatot, a gonosz megjegyzések párjukban örök nyomot hagyhatnak. Mutatjuk, mi mindent vágtak már a férfiak fejéhez a nõk, s hogy mit okoztak vele.

„A barátnőm azt mondta, minden eddigi barátja nagyobb méretekkel rendelkezett, mint én. Én meg jól elbizonytalanodtam. Vajon szeret még? Szeret így is?”

„A feleségem tegnap este közölte, hogy a legjobb az lenne, ha végre felkötném magam. Igen, vannak olyan szavak, amelyek rosszabbak, mint egy késszúrás.”

„A feleségem a szemembe vágta, hogy már nem szeret, sőt, úgy érzi, sosem ért semmit a kapcsolatunk. Nagyon szeretem, és nem akarom elveszíteni.”

„Gyerekkoromban szexuálisan zaklattak, ezért félek másra bízni a gyerekeimet. A feleségem viszont nevetve megkérdezte: miért gondolom, hogy a családja azt tenné a gyerekekkel, amit az én nagybátyám velem. Ekkor éreztem először, hogy ideje lenne elválnunk.”

Még több vérlázító sztoriért lapozz!


„A barátnőm nem tud mit kezdeni az egészségügyi problémáimmal – annak ellenére sem, hogy én mindig mellette álltam, amikor ő volt beteg.”

„A feleségem veszekedés közben közölte, hogy már egyáltalán nem hiszi, hogy szerethető vagyok. Nem esett jól.”

„A csajom nem kertelt: a szemembe mondta, hogy már nem olyan jó velem a szex, mint régen. Erre most mit mondjak?”

„A barátnőm szerint dagadt vagyok. Köszi.”

„A kedvesem választás elé állított: vagy ő, vagy a gyerekeim. De a gyerekeimet nem engedem bántani.”

„A szerelmem egyszer csak közölte, hogy jobban szerette az exét, mint engem.”

„A csajom szerint biztos, hogy nem leszünk együtt sokáig. Kész vagyok ettől. Miért nem megy el már ma? Az a legrosszabb, hogy még mindig szeretem. Megalázó, de nagyon kívánom vele a szexet...”

„Nem vagyunk együtt túl régen, és most megtudtam, hogy nem szeretne bemutatni a szüleinek, mert sem végzettségben, sem bevételben nem felelek meg az elképzeléseiknek, neki pedig nincs kedve emiatt harcolni velük.”

Hihetetlen, de még van durvább is! LAPOZZ!


 

„Mielőtt elköltözött, a feleségem lenézően közölte, hogy csak egy autószerelő vagyok. Egy héttel később lerobbant az autója.”

„A feleségem szerint szánalmas, hogy mennyire nem vagyok eredeti. Nos, nem ez az a mondat, amit egy művész szívesen hall a múzsájától.”

„A nejem csak annyit kérdezett ma reggel, hogy mikor költözöm el végre.”

„A kedvesem ma a szemembe mondta, hogy még mindig az exét szereti. Mintha egy téglával vágott volna pofán.”

„Azt hiszem, ennek a házasságnak vége. A feleségem ma közölte, hogy gyűlöl, és az a helyzet, hogy komolyan gondolta.”

„A nejem bevallotta, hogy viszonya van az üzleti partneremmel, mert ő gazdagabb. Csak azt nem tudja, hogy hetekkel ezelőtt kivásároltam a pasit a cégből, mert csődközelben van.”

„A feleségem ma elmondta, hogy fizikailag már nem kíván. Most mit kezdjek ezzel?”

„A nejem elmesélte, hogy már nem érez semmit velem kapcsolatban. Én meg azt hittem, hogy jól mennek a dolgaink.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza