Létrehozva: 2016.07.14.

Mindent kipakolnak a taxisofőrök: íme, a legmocskosabb fuvartitkok

Az biztos, hogy aki a taxis szakmában dolgozik, annak kalkulálnia kell a kevésbé egyszerû, sõt problémás utasokkal is. Összegyûjtöttünk néhány ütõs sztorit, kapaszkodj meg, utazás indul!

Szerző Almásy Gréta

1. Hatalmas pénisz

"A hátsó ülésen arról beszélgetett két lány, hogy milyen volt a szex ugyanazzal a pasival. Mindketten úgy találták, hogy hatalmas pénisze volt, és ezért fájdalmas volt vele az együttlét. Végül arra jutottak, hogy a figura homokos lehetett."

2. Párcserés szex

"Két középkorú házaspár éppen a négyes szex részletein egyezkedett. Az ittasabb férfiről kiderült, hogy egy klinika magas beosztású vezetője. Éppen azt magyarázta, hogyan csalta meg a feleségét a szeretőjével, s hogy milyen kalamajkába keveredett emiatt. Amikor ugyanis  a titkos nyaralás után vissza akart menni az asszonyhoz, a szeretője felnyomta a rendőrségen, azt állítva, hogy tiltott mennyiségű gyógyszer van a bőröndjében.  Mire leszállt a repülő, a nyomozók már várták a reptéren és letartóztatták. Később óvadék ellenében szabadlábra engedték. Addig kaparta felesége küszöbét, míg végül visszafogadta. Rázós egy út volt..."

3. Jól sikerült üzleti út

"Egy fiatal pár a hátsó ülésen kényeztette egymást és egyfolytában arról beszéltek, mennyire odavannak egymásért. Nagyon aranyosak voltak. Nem sokkal később, miután kiszálltak, megcsörrent az ülésen felejtett mobiltelefon. Felvettem, és már majdnem viccelődni kezdtem sikamlós utunkról, amikor is rájöttem, hogy a srácot hívta a felesége. Érdeklődni, hogy sikerült az üzleti út..."

4. Ha elrántanám a kormányt és fojtogatnálak?

"Egyik este két srácot szedtem fel, akik egy városszéli sztriptízbárba szerettek volna eljutni. Útközben a taxizásról beszélgettünk, de egy idő után olyan kérdéseket tettek fel, hogy mit tennék, ha valaki elrántaná a kormányt? Vagy ha a hátsó ülésről valaki elkezdeni fojtogatni? Próbáltam viccesen elterelni a beszélgetést és közben a gázra lépni, de bevallom, akkor kicsit átértékeltem a szakmát. Marhára be voltam szarva..."

5. Megcsinálnálak, haver!

"Az utas az egyik meleg-bárnál ült be az utas és az úton végig kokettált velem. Elmondta, hogy ő az alapítója az egyik népszerű videójáték cégnek, és felajánlott fél millió forintot, ha felmegyek a szobájába. Még a kocsiból sem akart kiszállni, azt hittem, sosem tudom levakarni. Végül egy kézcsókkal távozott – elég vicces és bizarr jelenet volt... de a borravalót nem sajnálta."

6. Lenne bátorságod megölni magad?

"Harminc körüli pasi szállt be, azt mondta hogy épp most szexelt egy 18 éves lánnyal. Bevallotta, hogy nem is volt igazán jó, és hogy valójában semmit olyat nem csinált az eddigi élete során ami boldoggá tette volna. Majd folytatta, hogy mennyire irigyli azokat, akiknek van bátorságuk megölni magukat valamint azt tervezi, hogy az összes pénzét nyaralásra költi, majd leugrik a hídról..."

7. Lányokkal csak autóban!

"Egy 19 éves srác a barátnőjével szállt be, egész út alatt jól elvoltak a hátsó ülésen. Amikor a lányt hazavittük, a fiú megkért, hogy vigyem el az egyik meleg-bárba. Teljesen megrökönyödtem és vissza is kérdeztem, hogy komolyan? Mire válaszolt: Igen, lányokkal csak autóban csinálom. Mai napig érnek még meglepetések..."

8. Tompa moraj hallatszott...

"Három húsz év körüli srác szállt be a kocsiba, idegesnek tűntek, egy szót sem szóltak, kerülték a szemkontaktust. Hirtelen tompa moraj hallatszott hátulról. Próbáltam a helyzetet nyugodtan kezelni, ám folyamatosan csak az járt az eszemben mi van ha most raboltak ki valakit, vagy akár még rosszabb...szétparáztam magam. Aztán megláttam, hogy izzadnak állkapcsuk összeszorítva, a pupillájuk tág... Bevallom, megkönnyebbültem amikor rájöttem, hogy csak drogosokról van szó..."

9. Váratlan szerelmi vallomás

"Egy meleg és egy leszbikus barát ült be egy éjszakai szórakozóhelynél és a szó szoros értelmében bevallották egymás iránti érzéseiket a hátsó ülésen. Mintha csak évek óta erre vártak volna, nagyon megható utazás volt."

10. Lekapcsoltam az órát...

"Szerda este egy lány kocogtatta meg az ablakot egy bár bejárata előtt. Mondta, hogy elnézést kér, de sajnos kicsit becsípett és hogy tudnék-e nyitott ablakokkal vezetni egy ideig lassan, mintha repülőn ülne. Igazából csak ennyit kért. Előkészítettem a hányós tasakot. De nem volt semmi gond, csak nézett ki az ablakon aztán megkérdezte, hogy gondoltam-e valaha a halálra. Majd elmesélte, hogy rákos,  és olyan agydaganata van amin már a kemoterápia sem segít. Az utolsó fázisban van, aznap tartotta a búcsúpartit. Kollegáinak azt mondta, valószínűleg külföldre megy. Lekapcsoltam az órát, sírás kerülgetett hazáig. Életem legkeményebb fuvarja volt."

11. Szerelmi háromszög nem várt fordulattal

"Későre járt és kissé szomorúnak tűnt enyhén ittas utasom. Azt mondta, őrülten szerelmes a barátnője legjobb barátnőjébe, akit már több éve ismer. Viszont közelgett az esküvője napja, és nem tudta, mit tegyen. Látszott rajta, hogy nagyon nagy érzelmi hullámokon megy át. Ez tényleg nem egy tipikus szerelmi történet volt... mindkét nőt szerette... a maga módján. Azóta talán megtalálta a megoldást."

12. Kivirágzott az a bizonyos szűk alagút...

"Húúú, ez egy bizarr sztori: utasom, egy srác arról kezdett nekem beszélni, hogy több hatalmas szemöldök található a végbélnyílásán... azt hittem, rögtön eldobom magam, pedig már sok mindent megéltem..."

Szerző Almásy Gréta

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!