Létrehozva: 2017.05.14.

Megszólaltak a prostik: erre vágynak igazából a férfiak

Több, mint 10 ezer férfival feküdt le, így úgy érzi, van mit tanítania a nõknek a férfiakról.

Egy jámbor keresztény nő szexmunkásnak állt - így lehetne összefoglalni Gwyneth Montenegro élettörténetét. A nő most 39 éves, túl van 10 ezer ügyfélen, és ezért elhatározta, tapasztalatait megosztja nőtársaival. 500-1000 dollárt kapott egyetlen óráért, és neves jogászokkal, politikusokkal, zenészekkel bújt ágyba, de volt olyan is, aki egzotikus szigetekre vitte nyaralni.

Az életformája miatt azonban betekintést nyert abba, mi is az, amit igazán akarnak a férfiak. Szerinte a legtöbben nem perverz, állatias szexet akarnak, nem akarják kiélni beteges fantáziájukat a prostituáltakkal.

"A legtöbb férfi csak normális szexet akart. És miután megkapta, nagyobb lett az önbizalma. Nem akarom a feminizmust bántani, de kiheréltük a férfiakat. Ez a legnagyobb bajuk, ezért lépnek félre, ezért vívódnak folyamatosan a kapcsolatukban. Csak azt akarják érezni, hogy ők irányítanak. Hogy valódi férfiként vannak kezelve" - mondta.

Szerinte a legtöbb férfi nagyon megijedt, hogy elvesztette az irányítást egy olyan világban, ahol már az is szexizmusnak számít, ha kinyitják egy nő előtt az ajtót - vallotta be a Daily Mailnek.

"Sokan csak beszélgetni akartak, és persze volt, aki élvezte, hogy birtokolhat, ha még csak egy órára is. És erre nagyobb szükségük volt, mintha vad szexet kaptak volna".

Bár már otthagyta az ipart, több más escorttal is beszélgetett, akiknek ugyanezek voltak a tapasztalatai. Szerintük inkább pszichológusok, semmint szexmunkások.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!