ÉLETMÓDI

A férfiak 91 százaléka erre vágyik a gyönyör tetőfokán

Az eredmény szinte egybehangzó! Ismerd meg, mire is vágyik a férfi igazán és tégy belátásod szerint!
  • Szerző: A. G.

Egyértelmű az igen férfiak részéről, ha orális szexről van szó. Ennek azonban van egy másik vonzata is: mégpedig az a kérdés, hogy mi történjen a végkifejletnél - vagyis az orgazmus pillanatában, hiszen a legtöbb pasi annak örül, ha partnere élvezettel kóstolja a gyönyör nedveit. Sőt, a férfiak döntő többsége egyformán vélekedik: szeretik, ha partnerük lenyeli az ejakulátumot. A férfiak szexuális töltetű álmaiban a nő kifejezetten kedveli, játszik vele és nem bánja, ha spermája egy része vagy akár az egész adag a szájában landol.

Ráadásul akadnak olyan nők, akik az orális szex közben partnerük kéjétől maguk is felizgulnak és egyáltalán nem idegenkednek az ondó szájba kerülésétől.

Azokban a párkapcsolatokban, ahol a női partner rendszeresen orális szexben részesíti a  férfit, jóval kevesebb a megcsalás és sokkal nagyobb az egymással való elégedettség.

Sok férfi számára a partner szájába történő magömlés élvezete a másik által való teljes elfogadás érzésében gyökeredzik, a sperma ízének elfogadása pedig egyenlő a férfi egész lényének, férfiasságának elfogadásával.

Azonban erre nem minden nő hajlandó, melynek különböző okai lehetnek.

A folytatásban megtudhatod, mi az, ami taszítja a nőket ebben és mi rá a megoldás!


A nők többségének egyáltalán nem kellemes, sőt akár taszító is lehet a partner nedűje, mivel a nemi szervek és más mirigyalapú testrészek által kibocsátott váladék a legkevésbé sem nevezhető ízletesnek. Az megint más kérdés, hogy a partner esetleg hozzászokik.

Amennyiben a nő tartósan ódzkodik és büdösnek vagy rossz ízűnek érzi partnere spermáját, aki természetesen rendszeresen tisztálkodik, akkor bizony gyanakvásra ad okot, miért is nem kívánja így befejezni az orális szexet.  Ezek közé sorolhatóak az őszinte vonzalom hiánya vagy a különböző pszichés zavarok okozta természetellenes izzadás és szag.

Sem a férfi, sem a női szexuális váladék önmagában véve nem ártalmas a másik számára, azonban a nemi úton történő fertőzések veszélye itt is fennáll.

Ideális esetben, egy valódi és kölcsönös szereteten alapuló és odaadó kapcsolatban a szexuális izgalom során keletkező nedvek illata sokkal inkább ajzó hatással van a partnerre és megsokszorozzák a testi és lelki gyönyört.

Sosem tudhatod biztosan a téma kényességéből adódóan, hogy kinek milyen szexuális tapasztalata volt vagy nem volt, érte-e ezzel kapcsolatban bármilyen rossz tapasztalat. Éppen ezért ajánlatos különféle finom felfedező technikákkal kísérletezni és nem egyből odanyomni a fejét a lényegre, mert attól biztos nem fog megjönni a nő kedve.

Arról nem is beszélve, hogy a férfi magömlésének pillanatát nem lehet mindig kiszámítani, és ha a férfi nem tudja idejében figyelmeztetni a nőt, akkor könnyen előfordulhat, hogy a torkának olyan részét is érinti a sperma, amitől egész egyszerűen öklendezni kezd, ami aztán végképp vágyromboló mindkét fél számára. Akkor inkább mellekre fel!

Lapozz a folytatáshoz!


Sok nő például bűnnek tartja a sperma lenyelését, hiszen a pornófilmek nagy része úgy prezentálja az orális szexet, ahol a nő ilyen vagy olyan módon ezt megteszi.

Azt, hogy partnered a te örömödre mégis szájába engedi és lenyeli a spermát vélhetően a kapcsolat harmóniáját jelzi. Ha hosszú ideje ez nem történik meg, legegyszerűbb, ha megkérdezed, miért nem szereti és hogyan javíthatnál ezen. Ha viszont ő kategórikusan elutasítja, hogy a szájába élvezz, akkor tartsd tiszteletben döntését és ne kényszerítsd olyanra, amit nem akar megtenni.

A sperma íze és illata egyénenként különbözik és jócskán függ az egészségi állapottól illetve, hogy mit fogyasztott a férfi. Enyhén lúgos kémhatása miatt kissé keserűnek, savanykásnak vagy sósnak hathat, azonban a sperma íze és szaga némiképp befolyásolható.

Az ananász, a kiwi, az erdei gyümölcsök, a zeller, a petrezselyem például csökkenthetik a kesernyés ízt, viszont a hús, a hal, az alkohol, a kávé és a cigaretta ronthatnak az ízén.

A lényeg azonban az, hogy élvezetes és kielégítő legyen a gyönyör adta nedű kiömlése mindkét fél számára, és a nő is élvezze a partnere által kieresztett vágy- és örömcseppeket.

Egyébként sem nem kell állandóan lenyelni, hiszen az is nagyon izgatólag hat, amikor a sperma egy része a testre kerül, vagy a szájon keresztül kifolyik.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?